Sajnos a járvány ellenére se tapasztaljuk, hogy a szokásosnál többször takarítanának a társasházunk közösen használt helyiségeiben, így például a lépcsőházban. Pedig a házban lakók közül többen is dolgozni járnak, van, aki csak bevásárolni megy ki – a lényeg, hogy magukkal hozhatják a vírust – panaszolta a Postabontásban a minap egy olvasónk.
Ugyanakkor az SMS-rovatban a Szigeti II. Lakásszövetkezet arra hívta fel a figyelmet, hogy a COVID-19-járványra tekintettel a kezelésükben lévő valamennyi épület, lépcsőház közös területein napi fertőtlenítést végeznek nagynyomású permetezéssel, illetve textiles törléssel a bejárati ajtón- és részein, a felcsengetőn, a közlekedő felületeken, a lépcsőkön és kapaszkodókon, a fertőzés lelassítása érdekében.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) arra hívja fel a figyelmet, hogy a humán járványvédelmi előírások betartsa a társasházakban is kiemelkedően fontos. A legfontosabb, hogy ha valakinél felmerül a fertőzöttség gyanúja, ne használja a társasház közösségi tereit, eszközeit, helyiségeit.
Az NNK társasházkezelőknek megfogalmazott tanácsaiban hangsúlyozza, hogy a rendszeres fertőtlenítőszeres takarítással nagyon sokat tehetünk a vírus terjedésének megelőzése, illetve lassítása, így a lakóközösség tagjainak egészségmegóvása érdekében.
Javasolt a lépcsőházak és a liftek felmosásánál virucid hatású fertőtlenítőszereket használni – lehetőleg minden nap, de legalább minden másnap. Kiemelt figyelmet kell fordítani a kilincsek, a kapucsengő, a villanykapcsoló, a liftek hívógombjai, a korlátok, stb., azaz minden olyan felület fertőtlenítésére, amelyet kézzel érintenek – ezeket naponta többször is célszerű letakarítani. A liftek falait is javasolt lefertőtleníteni és fontos a naponta többszöri szellőztetés.
A kaputelefonok, liftek különleges figyelmet érdemelnek ebben az időben
– Ha a házirend szerint a takarítást a lakók végzik, úgy az ehhez szükséges eszközöket, szereket a közös képviselőnek kell biztosítania. A fertőtlenítéshez ajánlott az egyszer használatos, vegyszerálló gumikesztyű használata. A felmosóvödröket használat után fertőtlenítsük hipós oldat használatával – hívja fel a figyelmet az NNK.
A koronavírus terjedésének megakadályozására jó gyakorlat lehet, a társasházak bejáratánál alkoholos kézfertőtlenítőszer adagoló kihelyezése is – ez kizárólag saját, magyar nyelvű címkével ellátott csomagolásában történhet, és ajánlatos a használatára vonatkozó utasítások, mint például a behatási idő kifüggesztése is.