Már a strandnyitás előtt is van hol fürdeni kültéren is, ha ezt az idő engedi. Az évente 120 ezer vendéget fogadó Magyarhertelendi Termálfürdő pár hete nyitotta meg új, 36 fokos télen-nyáron üzemelő kültéri medencéjét.
– Ezt a 12×4 méteres ülőmedencét már az elmúlt hetekben is előszeretettel vették igénybe a vendégeink.
Az idei nyitásra az összes kültéri medencénk új burkolatokat kap. Május 1-jén még 2-3 medencét nyitunk meg, a strandnyitást pedig pünkösdre szervezzük – mondta Bernhardt Béla, a fürdő tulajdonosa. Hozzátette, az idén is számos kulturális rendezvényük lesz, színházi előadásokkal, koncertekkel.
A tavaly megközelítőleg 110 ezer vendéget fogadott Szigetvári Gyógyfürdőben május 1-jén nyitják meg a kültéri részt, de egy termál- és egy gyógyvizes medence itt is egész évben üzemel.
– Megpróbáltuk az elmúlt időszakban célzottan megkeresni a vendégkört, kedvezményeket adunk a kiránduló diákoknak, és a nyugdíjas csoportoknak is, hiszen gyógyvizünk kiválóan alkalmas a mozgásszervi panaszok kezelésére. Emellett minden hónap második szombatján éjszakai fürdőzést tartunk. A májusi nyitásra parkosítunk, elvégezzük a szükséges munkákat, felkészülve várjuk a szezon kezdetét – mondta Kriszt Mónika, gazdasági vezető.
A Siklósi Termálfürdő vendégeinek száma is növekedett, tavaly 135 ezer fürdővendéget fogadott. Dragan Zoric, a fürdő igazgatója elmondta, a strand hivatalos nyitása június 1-je, de május elejére készen lesznek a kinti munkákkal, hogy amennyiben az időjárás engedi, korábban ki tudjanak nyitni.
Harkányban felújították a strandépületet
A Harkányi Gyógyfürdő strandja az idén május 10-én nyit ki, de a kültéri gyógyvizes medencék már most is igénybe vehetőek.
Tavaly kezdték el a II-es épület (strandépület) felújítását, a strandnyitásra már a kívül-belül megújult épület fogadja majd a látogatókat, benne egy komplett wellness részleggel, illetve egyebek mellett bővített éttermi résszel, pihenőtereket alakítottak ki, szaunát építettek. A fürdő fejlesztése az év második felében tovább folytatódik a 3-as (termál) medence rekonstrukciójával. Tavaly már összesen 550 ezer vendéget fogadott a komplexum, Marosi András, a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. elnök-igazgatója elmondta, ezt a vendégszámot a felújítások idején is szeretnék megtartani.