Azt erősen reméljük, hogy Pécsett lesz ez a találkozó is, arra már sokkal kisebb az esély, hogy június második hetében sor kerülhet rá (a poszt.hu honlap szerint június 11–20. között tervezik). Mindenesetre utánanéztünk annak, hogy milyen neves sztárok, s milyen különleges előadások szerepelnek a versengő 14 színházi előadásban. Nos, nyolc darab is Budapestről érkezik, ami a közönség szemszögéből mindig vonzó, mert így sok hírességgel találkozhat. Emellett két erdélyi (Marosvásárhely és Sepsiszentgyörgy), két miskolci és egy-egy székesfehérvári és tatabányai játékot láthatunk. Itt jegyezzük meg, az utóbbi öt esztendő színházi jelenlétét illetően a korábbiakhoz képest a POSZT-ok nagy vesztesei a pécsi, a kaposvári és a kecskeméti teátrumok.
Hogy kik lesznek most a húzó nevek?
Többek között szerepelni fog Hegedűs D. Géza, ifj. Vidnyánszky Attila, Tóth Ildikó, Szirtes Ági, Bezerédy Zoltán, Pálos Hanna, Nagy Zsolt, Hámori Gabriella, Csuja Imre, Gálffi László, Csákányi Eszter, Mácsai Pál, Udvaros Dorottya, Bánsági Ildikó, Blaskó Péter, Kováts Adél, sőt a siklósi születésű, most 80 esztendős Tímár Éva is. A rendezők közt pedig akadnak régi kedvencek, formabontó újítók és szépreményű fiatalok egyaránt. A korábbi gyakorlattal ellentétben nincs viszont egyetlen külföldi rendező sem, és olyanok is hiányoznak a sorból, mint Mohácsi János vagy Zsótér Sándor.
Borítékolható az is, hogy az erős színészi jelenlét miatt elsőként A nyugat császára (Pesti Színház), a Bánk bán (Bp. Katona József Színház), a Kertész utcai Shaxpeare-mosó (Örkény Színház), a Macskajáték (Nemzeti Színház), a Moliére – The Passion (Radnóti Színház) és a Szutyok (ezúttal a Tatabányai Jászai Mari Színház előadásában megy a Pintér Béla Társulat darabja, mely 2011-ben már három POSZT-díjat nyert) jegyei fogynak majd el.
A tartalmat illetően három versenymű is Ibsen drámája, Tennessee Williamstől pedig A vágy villamosa több mint fél tucatszor járt már a POSZT-on (a Pécsi Nemzeti előadása is eljutott a döntőbe 2016-ban).
Érdekességek, figyelemre méltó pécsi vonatkozások az idei fesztivál kapcsán
Egy teátrumból egyedül Miskolcról érkezik két előadás, ahol a színháznak az a Béres Attila az igazgatója, aki éveken át Pécsett rendezett. Innen jön a Feketeszárnyú cseresznye című mű is, melynek rendezője Szőcs Artúr, aki még egyetemi hallgatóként Pécsett A gettó (azt itt éppen Béres Attila rendezte) egyik főszerepét játszotta. A Pesti Színházból A nyugat császára érkezik, melyet Rudolf Péter rendezett, őt Az úrhatnám polgár színre állítójaként ismerhette meg rendezői oldaláról idén a pécsi publikum. A Radnóti Színházból Moliére – The Passion címmel láthatunk bemutatót, ebben a főszereplő Pál András, aki Pécsett kezdte a pályát, és Budapesten is igen keresett színész lett. Ha pedig sikeres pályakezdés, a Pécsi Nemzetiből indult Harsányi Attila is, aki most Miskolcról érkezik az Ibsen: A vadkacsa című színjátékban.