Olvasónk éppen ezért arra volt kíváncsi, hogy kik használhatják a közkutakat, hiszen az ingyen víz biztosan nem jár mindenkinek. Igaza is van, hiszen az erre vonatkozó kormányrendelet értelmében a közkifolyókon szolgáltatott ivóvizet – háztartási célú vízhasználatra – a közműves ivóvízellátásba be nem kötött vagy ivóvíz-szolgáltatás korlátozással érintett ingatlan lakói vehetik rendszeresen igénybe.
Szerencsére olyan esetnek nem volt tanúja, hogy nagyobb mennyiségben vittek volna vizet, hiszen az szabálytalan lenne. A közkutak vizét ugyanis nem lehet locsolásra, kocsimosásra vagy éppen építkezésnél használni, pontosabban csak akkor, ha erre a szolgáltató és a helyi önkormányzat engedélyt ad. Ezeket a közkifolyókat egyébként a területen illetékes vízszolgáltató létesíti, a használat után a díjat pedig az önkormányzat fizeti a rendelet értelmében.
Több helyen ivókutaknál és csobogóknál olthatjuk szomjunkat a megyeszékhelyen, amelyeket most tavasszal újra beüzemeltek. Ezekért azonban már nem az ivóvíz- szolgáltató a felelős, hanem a Biokom Nkft. munkatársai. Ők összesen harmincöt ivókutat és nyolc csobogót tartanak fent szerte a városban. Ezek közül jelenleg mindössze hat nem közelíthető meg a játszóterek lezárása miatt, de a többit használhatjuk most is ivásra, illetve kézmosásra.
Nem működnek
A Biokom 24 szökőkutat is üzemeltet Pécsen, amelyek még nem működnek, de rendszeresen takarítják és készenléti állapotban tartják. A társaság vezetése virológussal egyeztetve döntött erről, hiszen a szakértő szerint a szökőkutak vízmedencéje a visszaforgatott víztechnológia miatt fertőzésveszélyes lenne az új koronavírus-járvány idején. A döntést továbbá az is alátámasztja, hogy a veszélyhelyzet kihirdetése óta a közterületek kevéssé látogatottak.