A programokat kedden délelőtt nyitotta meg a Mecseki Bányászati Múzeumban egy bemutató a Borbála-napi népszokásokról. Eközben a gyerekek olyan különféle kézműves foglalkozáson is részt vehettek mint az ásványfa- és bányászlámpa-készítés.
Dr. Csornay Boldizsár, a Janus Pannonius Múzeum igazgatója köszöntötte a vendégeket ezen a nagy hagyományokkal rendelkező ünnepségen és elmondta, idén igyekeztek a programokkal minden korosztályt elcsábítani az eseményre.
– Szerettük volna a megemlékezés és a koszorúzás mellett másképp is emlékezetessé tenni ezt az ünnepet. Ezért több iskola tanulóit is meghívtuk az interaktív programokra. Mindemellett bányászmanókat is kinevezünk a hagyományok megőrzése céljából, ezt a címet azok a gyerekek kaphatják, akiknek a felmenői között van bányász. – mondta dr. Őri László alpolgármester, majd hozzátette, hogy a bányászat az elmúlt évszázadban sokat jelentett Pécs városának fejlődése szempontjából és közösségi életet teremtett a térségben.
A köszöntők után megismerkedhettek a résztvevők a Mecsek geológiájával, meghallgathatták az urán- és a kőszénbánya történetét. Végül pedig a nemrégiben felújított felszíni bányászati kiállítására invitálták az érdeklődőket, ahol egy filmrészlettel betekintést nyerhettek a komlói szénbányászok munkájába.
Érkeztek a rajzok
A programok között kihirdették a gyermekrajzverseny eredményét, a munkákból kiállítást szerveztek. Négy városi óvodából harminc gyermek küldte be rajzát a pályázatra. Hat kategóriában hirdettek győztest: a legmanósabb rajz Angyal Ákosé lett, a legélményszerűbb Bodai Borkáé volt, a legvalósághűbbet Bretter Benjámin készítette, a legdinósabb rajzot Gyenes János Antal csinálta, míg a legkülönlegesebb technikával Szilágyi-Rajna Krisztina dolgozott és a legcsillogóbb rajz Bárdos Lénáé lett. A nyertesek és családjaik belépőt kaptak Pécs összes múzeumába.
Ünnepi emlékezés
A Budai vámnál található Szent Borbála-szobor testesíti meg a pécsi bányászok, kohászok és tüzérek védőszentjét. A megemlékezést a bányászhimnusz nyitotta, majd dr. Hoppál Péter országgyűlési képviselő mondott ünnepi beszédet. Mint mondta, fontos a kulturális önazonosság ápolása, ez nincs másképp Borbála napjával sem. Ezen a napon azokra emlékszünk, akik nap mint nap egészségüket és életüket kockára téve dolgoztak a bányába, nem tudva visszatérnek-e valaha. Végül a pártok és a civil szervezetek is elhelyezték emlékkoszorúikat a szobor talapzatánál.