Biciklivel nem egyszerű közlekedni a megyeszékhelyen; hol a járdán kell tekerniük a kerékpárosoknak, és emiatt a gyalogosok bosszankodnak, hol az útra szorulnak, ez pedig az autósoknak nem jó. Erre a helyzetre azonban hamarosan lesz megoldás, hiszen a város három európai uniós projekt keretében fejlesztette és fejleszti jelenleg is a kerékpáros közlekedést. A beruházásoknak egy része már megvalósult, ilyen például az Alkony-Nagyvárad utcai kerékpárút-kijelölés, a régi Kertvárost feltáró kerékpárút. A fejlesztéseknek köszönhetően csaknem egy hónapja átadták a Zsolnay Negyedet és a Budai Vámot összekötő, két kilométeres útvonalat is. Már tavaly nyár óta használható az elektromos közösségi kerékpárkölcsönző rendszer, a Pécsike.
A fejlesztések azonban ezekkel a beruházásokkal nem fejeződtek be, több helyen folyik jelenleg is a munka. Az önkormányzattól megtudtuk, hogy a Füzes dűlő és a Nyugati ipari út összekötése már a végéhez közeledik, a kivitelezési munkák a tervek szerint szeptember közepén zárulnak, a kerékpárosok pedig októberben vehetik birtokba. Ezzel meghosszabbodik a Pécs–Pellérd kerékpárút, amit 2011-ben adtak át a kétkeréken közlekedőknek.
A Nagy Imre úton is haladnak a munkálatok, a kopó és kötőréteg már felkerült a burkolatra, az utat augusztus 20-án adják vissza a forgalom számára. Ahogy az önkormányzat írta, az itt épülő bicikliutat októberben lehet majd használni a Maléter Pál úttól egészen az Expo Centerig. A Bajcsy-Zsilinszky utcát is kerékpárosbaráttá tennék, ennek keretében az új járda elkészült a Bajcsy-Zsilinszky utca keleti oldalán a Czinderi utca és a Rákóczi út között. A teljes fejlesztés októberben zárulhat, és novemberben helyezhetik forgalomba.
Biztonságosan tekerhetünk át a városon
Ősszel újabb munkák kezdődhetnek a városban, derül ki az önkormányzat közleményéből. Egyrészt a Kertváros–Belváros, másrészt pedig a nyugati városrészi kerékpárút valósulhat meg. Előbbinél még tart a közbeszerzés, utóbbinál sikeresen lezárult. A belváros gyors megközelíthetősége érdekében pedig egy kelet-nyugati irányú közlekedési tengely kialakítását tervezik, de ezzel kapcsolatban új közbeszerzést kell kiírni csökkentett tartalommal. Ha az eredményes lesz, a munkálatok jövő tavasszal kezdődnek el. A fejlesztésekkel a távlati cél az, hogy az egymáshoz csatlakozó kerékpárutak rendszerével a város lehető legnagyobb része biztonságosan átjárható legyen a biciklisek számára. A pécsi hálózat aztán egy nagyobb rendszer része lesz, hiszen a kelet-nyugati tengely a már meglévő orfűi bicikliúthoz fog kapcsolódni, a Nagy Imre úti fejlesztés a pellérdi kerékpárúthoz csatlakozik, így aztán a biciklisek komoly távolságokat tudnak megtenni a nekik kijelölt utakon.