Immár 13. éve szervezi meg a Magyar Vöröskereszt a Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálatot, amelynek lényege, hogy önkéntes fiatalok a magyar tenger szabadstrandjain gyakorlatilag ugyanazokat a feladatokat látják el, mint a kiépített strandokon az úszómesterek, biztosítva ezáltal az ott nyaralók nyugodt pihenését, kikapcsolódását.
– Idén a program keretén belül közel 320 fiatal teljesít szolgálatot, minden nap 10 és 18 óra között, tizenkét Balaton-parti település összesen 19 strandján – tájékoztatta lapunkat Udvaros Renáta, a Magyar Vöröskereszt Baranya megyei igazgatója. A 16 és 30 év közti önkéntesek turnusokban váltják egymást, a baranyaiak augusztus első napjaiban fejezték be a szolgálatot. Idén összesen nyolcan vettek részt a megyé ből a segítő munkában, köztük van, aki már több éve minden nyáron vállalja a feladatot.
– Nagyon büszke vagyok a baranyai fiatalokra, hiszen a nyaralás, a kikapcsolódás helyett a segítségnyújtást választják – hangsúlyozta a megyei igazgató. Önkéntes alapon jelentkeznek, de megfelelő tudással. Hisz mentőápolónak, védőnőnek tanulnak, illetve orvostanhallgatók is megtalálhatók a csapatban. Az egynapos felkészítésük során megismerik a defibrillátor használatát, a kötözést és az újraélesztést, elengedhetetlen tudást elsajátítva.
A 13 év alatt kb. 15 ezer vízben, illetve vízparton szerzett különböző sérülést láttak el a szolgálat tagjai – a leggyakoribbak a kagylóvágás, a rovarcsípések és a sportsérülések. A programot a 1359-es adományvonalon befolyó támogatásokból finanszírozza a Magyar Vöröskereszt – ebből fedezik az önkéntesek szállását és étkezését.
Rászorulóknak gyűjtenek tanszereket a megyében
Iskolakezdés előtt – a korábbi sikereken felbuzdulva – idén is szervez tanszergyűjtési akciót a Magyar Vöröskereszt, augusztus 23-án és 24-én. Ezúttal is egy áruházlánc üzleteiben várják majd a kihelyezett standokon a felajánlásokat: Baranyában Komlón, Mohácson, Szigetváron, Siklóson és 3 pécsi hipermarketben. Tavaly összesen mintegy egymillió forint értékű adomány gyűlt össze a két nap során. Az 533 adományozó közt voltak, akik füzetekkel segítettek – összesen 2114 darabbal –, ezen kívül csaknem kétezer darab egyéb tanszerrel – mint például ceruzák, vonalzók, tornazsákok, iskolatáskák, rajzeszközök, körzőkészletek – támogatták a rászorulók iskolakezdését. Ezekből egyenként öt-hatezer forint értékű tanszercsomagokat állított össze a vöröskereszt – tavaly a megyeszékhelyen 80 család 100 gyermeke (elsőstől a kilencedik osztályosig) kaphatott ily módon segítséget a tanévkezdéshez.
Az új eszközökön kívül a kezdeményezés keretében használt, de még jó állapotban lévő iskolatáskát, tolltartót is szívesen fogadnak – az adományok a vöröskereszt területi szervezeteinél is leadhatók.