– Mivel akarta önt perbe fogni a polgármester?
– Pécs polgármestere, Péterffy Attila a „jó hírnevének megsértése miatt” személyiségi jogi pert akart indítani félmilliós sérelemdíj követeléssel együtt a Civilek a Mecsekért Mozgalom (CMM) szóvivője, azaz személyem ellen, amiért jogosan és tényszerűen bíráltuk a hőerőmű vezérigazgatójaként végzett tevékenységét az egy évvel ezelőtti kampányidőszakban. A felperesi kereset lényeges hiányosságai miatt a törvényszék jogerősen visszautasította. Tehát jelenleg nincs per, csak akkor indulna újra az eljárás, ha ismét, most már nem hibásan, be tudná adni Péterffy a keresetet. Az előzmény az volt, hogy 2008–2013 között rendszeresen az erőmű, az erdészet vezetői, egyetemi tudósok, államtitkárok meghívásával fórumokat tartottunk a Civilek a Zengőért Mozgalommal karöltve, mert azt tapasztalhatta mindenki, hogy az erdők tarvágásra kerülnek a régióban, s a kivágott fákat és az aprítékot hatalmas mennyiségben a hőerőműbe szállítják az óriási teherautók. 2008-ban az önkormányzat hozott egy döntést, amely szerint hatalmas hőmennyiséget rendelt meg a Hőerőműtől, ami megalapozta az új biomassza-blokk működését.
– Mi lett volna a tétje a pernek, az, hogy kiderüljön hány százezer tonna fát égettek el? A perben azt is bizonyítani kellett volna, hogy a faapríték is fa? Ez nem abszurd?
– Azért indíthatott ellenünk pert, mert fájhat neki az a mondat, hogy hét év alatt, amíg Péterffy vezérigazgató volt, 3 millió tonna fát égettek el a hőerőműben. Péterffy Attila 2014. november 13-án maga hirdette előadásában, hogy évi 450 ezer tonna tüzelőanyagra volt szükség, amely egy része fa, faipari melléktermék, illetve mezőgazdasági melléktermék, de ez utóbbi elenyésző volt. 2019. júniusi kampányelőadásában már csak 20-22.000 tonna hengeres fa elégetéséről beszélt, pedig természetesen nemcsak a hengereket égették el, hanem a fa többi részét is faapríték formájában, s az is fából van! Állok a per elébe, ha lesz! Legalább lehetőségünk lesz végre bebizonyítani, hogy hány millió tonna fát égettetett el Péterffy Attila. Ragaszkodom akkor a nyílt tárgyaláshoz, ahol a média folyamatos közvetítése és jelenléte mellett be fogjuk bizonyítani pécsi, országos és akár nemzetközi szaktekintélyek segítségével, hogy igazunk van.
– Ökológiai szempontból nem lényegtelen, hogy mecseki vagy dél-dunántúli erdőkről beszélünk?
– Teljesen lényegtelen, mi nem csak a Mecsekért, hanem a régió erdeiért küzdünk. A klímaváltozás korában a legfontosabb az erdők megmentése, a talaj megóvása lenne, nem az iszonyú méretű erdőpusztítás.
– A polgármester azt mondta, hogy le akarták járatni, ön szerint is így van?
– Soha nem akartam lejáratni, de fontosnak tartom, hogy a tényeket róla, a múltjáról megismerje a közvélemény.
– Meglepte, hogy egy város polgármestere azzal van elfoglalva, hogy egy zöldmozgalom szóvivőjét, egy civilt megtámad?
– A Civilek a Mecsekért Mozgalom megkapta a nagy elismerést jelentő országos Környezetünkért díjat és a városi Pro Communitate díjat. Döbbenetes, hogy egy polgármester akkora hatalmat érez maga mögött, hogy egy elismert, eredményeket felmutató környezetvédelmi mozgalmat, annak szóvivőjét perrel támadja meg a nemzetközi egyezményekkel ellentétesen, mert ezek szerint környezetvédelmi tevékenysége miatt senkit hátrány nem érhet. Ilyenre nincs példa.