Számos érdeklődőt vonzott tavaly az Agykutatás Hete rendezvénysorozat és idén is rengeteg emberrel ismertették meg közelebbről az idegrendszer központjának bonyolult működését a szakemberek. Szórakoztató panelbeszélgetések, izgalmas programok keretében nyerhettünk bepillantást a tudományos világ kulisszái mögé. A szervezők esténként hat órától várták az érdeklődőket a pécsi Reggeli étterembe.
Az első napon Mit hoz a jövő? címmel a mesterséges intelligencia kapcsán felmerülő jogi, pszichológiai és műszaki kérdések is górcső alá kerültek. Csütörtökön a maradandó sokkélményekről volt szó, arról, hogy a traumát, a hatalmas örömöt miként lehet feldolgozni. Pénteken igazságügyi klinikai szakpszichológussal, rendőrnyomozóval és egy a büntetés-végrehajtásból érkező szakemberrel vizsgálták a bűnözői elmét.
A másnapi előadásra lapunk is ellátogatott. Az előadók között pécsi pszichológusok, pszichiáterek voltak, akik elmagyarázták, mi is az a poszttraumás stressz szindróma. Tájékoztatták a hallgatóságot, hogy ez a betegség nemcsak a fájdalmas események – mint például egy szerettünk elvesztése – után következhet be, hanem a hatalmas öröm után is. Példaként hozták a lottónyerteseket, akiknek mint a híradásokból tudhatjuk, korántsem fenékig tejfel az életük. Megemlítették az extrém sportolókat is, a Mount Everest megmászása után ugyanis volt arra precedens, hogy a hegymászó a drogokhoz nyúlt, mert nem tudta feldolgozni, mit is vitt véghez.
Kiderült, a közönség soraiban is ült egy hölgy, aki a lottónyertesek közé tartozik. Elmesélte, hogyan tett szert családja többször is a hatalmas pénzösszegekre. A beszámolója alapján állíthatjuk, a nagy nyeremény nem garantálja a problémamentes, boldog életet.
Egész napos programmal zárták a hetet
Az esemény zárónapján egész napos programkínálattal készültek a szervezők, a legkisebbek játékos feladatokat oldottak meg, míg szüleik érdekes előadásokon vettek részt. Többek között a kötődő nevelésről, a női-férfi szerepek változásáról – a gyerek születése után – is szó volt. Érdekes volt még a férfi agyról és a női agyról szóló előadás is, a hasonlóságokat és a különbségeket is felvázolták.
A helyszínen a pécsi gimnazisták csapatokat alkotva egy úgynevezett gimiChallange megoldásán dolgoztak és mutatták be a mesterséges intelligenciáról szóló gondolatokat a zsűri számára. A PTE Transzdiszciplináris Kutatások Intézete már a megmérettetés előtt egy kidolgozott problémakört küldött a csapatoknak, amin gondolkodhattak, sőt érdekes cikkeket, ráhangoló videókat is kaptak, majd a Reggeli étteremben kapták meg a konkrét feladatot. A maradandó élmények mellett a díjazottak értékes nyereményekben részesültek.