Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület önkormányzati képviselője, aki négy éve már a kezdeményezés elindítója, pénteken sajtótájékoztató keretében számolt be a pályázattal kapcsolatos információkról, amelyek egyébként jövő héttől elérhetőek lesznek a város honlapján is.
Kővári elmondta, a pályázatokat szeptember 30-ig lehet benyújtani. Ezzel megkezdődne azon lépések köre, amely a pécsi polgárok körülményeit javítaná, s egyben a helyi vállalkozókat is helyzetbe hozhatja.
– Az épületek korszerűsítése azt is jelenti, hogy a pécsi kisvállalkozások számára teremtünk helyi megrendeléseket, amely az önerővel együtt 100 millió forint értékű munka lesz – hangsúlyozta Kővári János, aki szerint ráadásul ez az igazi rezsicsökkentés, hiszen ezekkel, a legkésőbb 2020 végéig megvalósuló beruházásokkal az ott élő lakók közös költségeinek is csökkennie kell.
Az ÖPE-s képviselő, aki az önkormányzat „zöld biztosa” is egyben, kiemelte, a pályázat jól illeszkedik az Európa Zöld Fővárosa programhoz, valamint a fenntartható város koncepcióhoz is, mert jelentősen csökkenthető általa az energiafelhasználás is.
Fontos információ még az is, hogy a munkálatok a társasházak közös területeinek energetikai korszerűsítésével, tehát például lépcsőházak nyílászáróinak a cseréjével, felújításával vagy megújuló energia használatával is kapcsolatos, de csak abban az esetben, ha az nyomon követhető energiamegtakarítással jár. Végül Kővári János még elmondta: Ez a pályázat csak a kezdet. A következő évektől a keretet 3-400 milliósra kívánják növelni, hogy minél többen részesülhessenek belőle, s ezáltal jelentősen csökkenhessenek a rezsiköltségek, munkához juthassanak a pécsi vállalkozások és egyben Pécs lehessen olyan város ahol jó élni, s egyben mint jó példa, Európa Zöld Fővárosa!