Több érdekes momentum is kiderült a túronyi fejszés gyilkosság hátteréről a tegnapi másodfokú tárgyaláson, a Pécsi Ítélőtáblán. A tavaly áprilisban hozott elsőfokú határozat ellen K. Zsolt vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. A vádlott a tegnapi tárgyaláson elmondta, hogy tisztességtelen eljárás során ítélték el. Nehezményezte, hogy az ítéletben azt is felhozták ellene, hogy egy esetben már ült börtönben, pedig mint mondta, nem őt ítélték el korábban, hanem egy közeli rokonát, akinek a neve megegyezett az övével. Ezt az érvelést a másodfokú bíróság elfogadta.
Ekkor egy meglepő kérdéssel fordult K. Zsolthoz Makai Lajos bíró: „Milyen börtönbüntetés jár ezért a cselekedetért?” K. Zsolt egy ideig gondolkodott, majd csak annyit közölt: „Nem tudom.”
A gyilkosság 2016 májusában történt, a rendőrség közel egy év után fogta el a gyilkost. A bíróságon elhangzott, hogy a gyilkosság után a 268 lakosú település 210 lakosától vettek DNS-mintát a rendőrök, aminek az elemzése több mint 100 millió forintba került. Kiderült ugyanakkor, hogy nem a DNS-minták vezettek a gyilkos nyomára, így ennek a költségnek a megfizetését nem hárították K. Zsoltra.
A férfi az elfogása után később beismerő vallomást tett, ahol részletesen elmesélte a gyilkosság részleteit. A vallomásának hitelességét alátámasztotta, hogy a helyszíni szemle során megmutatta hová rejtette el a házból eltulajdonított értékeket. Egy kúthoz vezette a nyomozókat, közölte, hogy a zsákot ide dobta be.
A kút mélyén meg is találták a zsákot, és benne a lopott dolgokat. Egyéb bizonyíték is előkerült. Megtaláltak egy munkavédelmi bakancsot K. Zsoltnál, mely talpazatának mintázata megegyezett a gyilkosság helyszínén talált véres lábnyommal. Kiderült, a férfi telefonját egy ideje a rendőrség lehallgatta.
Többször is lesújtott a fejszével
A több mint két esztendővel ezelőtti végzetes napon K. Zsolt otthon italozott, mikor elhatározta, hogy műszaki gépeket lop el a szomszédtól. Egy fejszét vett magához, hogy a lakatot lefeszítse. Mikor a melléképülethez ért, a házigazda kilépett az udvarra, és észrevette a férfit. Nem szólt semmit, visszament lakásába. Zsolt utánament, utolérte és közelről, nagy erővel a fejszével lesújtott. Az ütéstől az idős férfi összerogyott, ekkor K. Zsolt a fejsze fokával újra lesújtott. Az áldozat az ütések következtében szörnyethalt.
A gyilkos több értéket, pénzt vett magához és hazament. Később visszatért, hogy az ujjlenyomatokat tisztítószerrel eltüntesse. A fejsze nyelét elégette, az eltulajdonított dolgokat zsákba rakta, és egy ismerősének kútjába dobta.