A rendelkezésre álló adatok szerint a vádlott és fia 2019. év elejétől 2020. augusztus 26. napjáig ismeretlen személytől kábító hatású anyagokat tartalmazó porokat szereztek be. Ezeket a vádlott és további három gyanúsított – akik közül ketten a porok értékesítésében is részt vettek – egy pécsi lakókocsiban acetonnal keverték, orvosi zilizzel felitatták, majd kiszárították és egységes adagokra osztották annak érdekében, hogy azok fogyaszthatók és értékesíthetők legyenek.
Az elkészített új pszichoaktív anyagokat a vádlott átadta az értékesítéssel megbízott kilenc gyanúsított-társának, akiknek egy része hét állandó pécsi helyszínen – nagyrészt társasházi lakásokban – adta el a kábító hatású anyagokat ismeretlen személyeknek, a többieket pedig a vádlott napi szinten telefonon keresztül utasításokkal látta el, hogy hova, kihez menjenek az új pszichoaktív anyagokért, és mit kell a fogyasztóknak értékesíteni.
A vádlott a gyanúsítottak közreműködésével Pécs belterületén hetente többszáz gramm mennyiségben értékesítettek új pszichoaktív anyagot. A gyanúsítottak – akik közül a legtöbben többszörösen büntetett előéletűek – a bűncselekményt szervezetten követték el.
A gyanúsításban szereplő bűncselekmény magas büntetési tételére tekintettel megalapozottan lehet attól tartani, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén megszöknének, elrejtőznének, továbbá attól is, hogy a bizonyítást veszélyeztetnék tárgyi bizonyítási eszköz, elektronikus adat megsemmisítésével, meghamisításával vagy elrejtésével, illetve a büntetőeljárásban részt vevő vagy más személyek jogellenes befolyásolásával.
Figyelemmel arra, hogy a gyanúsítottak az adatok szerint a megélhetésüket – legalább részben – a fenti bűncselekményből fedezték, megalapozottan feltehető az is, hogy szabadlábon hagyásuk esetén szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követnének el.
A fenti indokok alapján a bíróság szükségesnek és indokoltnak találta a gyanúsítottak letartóztatásának elrendelését. Az ügyész tudomásul vette a bíróság végzését, a gyanúsítottak és védőik szabadlábra helyezés, illetve enyhébb kényszerintézkedés elrendelése végett fellebbezést jelentettek be ellene, így a bíróság határozata nem végleges.