A bíróság csütörtökön tart előkészítő ülést annak a jemeni állampolgárságú orvosnak a büntetőperében, aki az általa alapított gazdasági társaság ügyvezetőjeként tevékenykedett. A doki tíz évvel ezelőtt az ország 21 különböző pontján hozott létre egészségügyi központot érszűkületben szenvedő betegek gyógyítására.
A vádirat szerint a rendelőkben csak a kezelésért járó bevételek egy részét számlázták le a könyvelésben, a maradék összegeket eltitkolták. A le nem könyvelt, készpénzben fizetett összegek különböző módokon – az alkalmazottak vagy a közreműködő orvosok által – jutottak el a vádlotthoz.
Éveken át jól is muzsikált a rendszer, 2012-ig csaknem 180 millió forint ütötte jogtalanul a doki markát, aki azonban a nyomozás során beismerő vallomást tett, és egyezséget kötött a Pécsi járási és Nyomozó Ügyészséggel. Ennek értelmében az orvos felfüggesztett szabadságvesztésre és jelentős pénzbüntetésre számíthat, ha a csütörtökön tartandó előkészítő ülésen a bíróság is úgy dönt.
Van rá lehetőség
A tavaly július elsején hatályba lépett új büntetőeljárási törvény minden bűncselekmény esetében lehetővé teszi a vádirat benyújtása előtt az egyezség megkötését, a bűnösség beismeréséről és annak jogkövetkezményeiről, azonban a vádiratban rögzítendő tényállás és a bűncselekmény minősítése nem lehet az egyezség tárgya.
Kedden tárgyalják annak a rablónak a perét, aki tavaly egy hónap leforgása alatt öt embert próbált kirabolni Pécs belvárosában. A vád szerint a férfi kiszemelte magának áldozatait, követte őket, majd letépte vállukról/kitépte kezükből táskájukat. Az egyik alkalommal egy idő bácsitól ragadta el értékeit, olyan erőszakosan, hogy a sértett elesett és beverte fejét a járdaszegélybe.
Az agresszív támadó összesen 148 ezer forintos kárt okozott.