Magasra szállt fel a fekete füstoszlop Pécsbánya-rendező pályaudvar területéről, bizonyára sok pécsi felfigyelt rá szerda délelőtt. A felszálló füstről készült képek a közösségi médiát is bejárták, mindenki azt találgatta, mi történhetett. Aggodalomra azonban nem volt ok, hiszen csak a katasztrófavédelem és a vasúttársaság tartott közös gyakorlatot, ahol égő vasúti kocsi oltását és a sérültek mentését mutatták be. A demonstráción egy három szerelvényből álló vonat utolsó kocsija gyulladt ki a Pécs–Mohács vasútvonalon, ezért nemcsak az oltást, hanem az utasok mentését is meg kellett szervezni.
Szemtanúi lehettünk, ahogy pillanatok alatt felcsaptak a lángok a vonaton, és annak is, hogy milyen gyorsan terjed át a tűz a következő vagonra. A gyakorlat szerint az utasoknak ezért a mozdony mögötti első kocsiba kellett menekülniük, ketten viszont a második vagonban ragadtak. Hangos szirénázás közepette érkeztek meg a tűzoltók és a mentők a helyszínre, és megkezdték szakszerű munkájukat. Leválasztották a mozdonyt és a még ép kocsit a vonat lángokban álló részétől, hogy biztonságba helyezzék az utasokat.
A sajtó képviselőit folyamatosan tájékoztatták, mi is zajlik pontosan, ami hasznos volt, hiszen sok minden történt egyszerre, az ember azt sem tudta, mire figyeljen. Az oltással egy időben az utasokat is elkezdték kimenteni a kocsikból, akiket az Országos Mentőszolgálat szakembereinek adtak át, ők a sérültek osztályozását, ellátását és elszállítását végezték. A tüzet közben sikerült eloltani, már csak a füst volt nagy, de szépen lassan az is megszűnt, és a folyamatot egészen a műszaki mentés végéig követhettük.
A kötöttpályás közlekedés a közútihoz hasonlóan számos kockázatot rejt magában, és a tragédiák megelőzéséhez több szervezet összefogására van szükség. A tűzoltókat évente átlagosan száz, a vasúti közlekedéssel és a kötöttpályás áruszállítással kapcsolatos eseményhez riasztják. Az ilyen káresetek felszámolása speciális felkészültséget és együttműködést követel meg a közreműködőktől. Ennek elmélyítése érdekében tartották meg a gyakorlatot a Pécsbánya-rendező pályaudvar területén.
Minden évben tartanak gyakorlatot
A gyakorlat megkezdése előtt Fülep Zoltán tűzoltó ezredes, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tűzoltósági főosztályának vezetője kiemelte, a katasztrófavédelem és a MÁV között megkötött együttműködési megállapodás értelmében minden évben tartanak ilyen típusú gyakorlatot. Diós László területi vasútbiztonsági vezető pedig úgy fogalmazott, hogy a választott helyszínen minden feltétel adott ahhoz, hogy az említett együttműködést kárfelszámolás keretei között gyakorolják. Mácsai Antal tűzoltó ezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgató reményét fejezte ki, hogy a közreműködők valamennyien fontos tapasztalatokat szereznek a nap folyamán.