Baranya megye közútjain az elmúlt héten összesen 39 közlekedési baleset történt, ezek közül 31 anyagi káros volt, nyolc pedig személyi sérüléssel járt. A sérüléses balesetek öt esetben könnyű, míg három esetben súlyos sérüléssel végződtek. Ezekben a balesetekben összesen kilencen sérültek meg, hatan könnyebben, hárman pedig súlyosan. A baleseteknél az ittasság gyanúja egy esetben merült fel.
Idén már 18 alkalommal okoztak úgy balesetet, hogy a járművezető ittas volt. Ezek a balesetek hét esetben súlyos, míg 11 esetben könnyű sérüléssel végződtek.
A legfőbb baleseti ok továbbra is a gyorshajtás volt. A sebességmérés tapasztalatai azt mutatják, hogy a járművezetők továbbra sem számolnak a gyorshajtás kimagasló baleseti kockázatával. Éppen ezért a rendőrség a sebességtúllépések és a közlekedési balesetek visszaszorítása érdekében továbbra is rendszeresen végez sebességellenőrzést.
Az elmúlt héten két motoros is megsérült gyorshajtás miatt. Egyikőjük kicsúszott egy kanyarban, és a szalagkorlátnak ütközött, a másik motoros pedig hasonló módon csúszott az út melletti árokba. A robogósoknál is okozott balesetet a sebesség helytelen megválasztása. Egy segédmotorkerékpáros szegélykőnek ütközött, egy kerékpáros pedig a lejtős úton ment túl gyorsan, és elesett. Az autósoknál is volt, aki túl gyorsan közlekedett, s ennek következtében kidöntött egy útszéli fát, majd nekiütközött egy háznak.
A rendőrség arra kéri a közlekedőket, hogy minden esetben tartsák be az előírt sebességhatárokat! A balesetek elkerüléséért a legtöbbet mi magunk tehetünk azzal, hogy a szabályokat betartva, egymásra odafigyelve veszünk részt a közlekedésben. Ne feledjék, a helyes sebesség megválasztása életet menthet!
„… hogy mindenki hazaérjen!”
Az év elején új baleset-megelőzési kampányt indított a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság, megnyíltak ZsandÁrpi aktái. Hogy ki ZsandÁrpi? Talán még emlékeznek, ő egy nagyon szimpatikus, munkájára a végletekig igényes, tapasztalt, sokat látott rendőr(autó), aki segít a közlekedőknek abban, hogy ne a saját kárukon, hanem az ő történeteiből tanulják meg elkerülni a balesetveszélyes helyzeteket.
ZsandÁrpi a második aktájában is az eddig megszokott humoros formában világít rá a bekövetkezett baleset okaira, és a hibás magatartásokra.