Még most is nehezen beszélt a történetekről Jakabné Mezei Gabriella, akinek kutyáját vasárnap saját udvarukon lőtték meg. Pajti egy vizsla-keverék, aki a család kárászi házának kertjében tartózkodott, mikor a lövés eldördült. Tőle pár méterre, a házban volt Gabriella két kisebb fia.
– A 10 és 13 éves fiam volt otthon édesapámmal, amikor arra lettek figyelmesek, hogy a kutya felvisított – meséli a szörnyű pillanatot Gabriella.
A kutyához a nagypapa rohant ki, de látva szörnyű sebét, bekiabált az unokáinak, hogy hozzanak rongyot.
Amputálni kellett a lábát
A kutyával azonnal állatorvoshoz rohantak, aki Pajti lábát már nem tudta megmenteni.
– Az altatás is szóba került, mint lehetséges opció, de végül az orvos mindent megtett Pajti életéért, így azzal, hogy válltól lefelé amputálta a kutyus lábát megmentette őt – mondja Gabriella.
Gyerekek is kint lehettek volna
Gabi a Bama.hu kérdésére azt is elmondta, hogy bár a telkük nagy, de a patak partján rendszeresen játszanak gyermekei, így akár ők is a kutyával tartózkodhattak volna a friss levegőn. A közelben több gyermekes család is lakik, ezért elfogadhatatlannak tartja azt, hogy valaki éles fegyverrel „sétálgathat” a közelben.
– Csak a szerencsének és a téli időjárásnak köszönhető, hogy nem voltak kint ezen a napon a gyerekek. Bár a telkünk nagy, ezen a területen szoktak játszani is. Felfoghatatlan, hogy egy vadászterülettől távol eső, falu határban ilyen megtörténhet – mondja sóhajtva a háromgyermekes asszony.
Azt pedig csak halkan teszi hozzá, hogy a fegyveren akár hangtompító is lehetett, mert lövést nem hallottak.
Szívre céloztak!
Gabi a beszélgetés vége felé azt is elmondta a bama.hu-nak, hogy a kutya csak a szerencsének köszönhetően élte túl a lövést.
– Az orvos azt mondta, hogy célzottan a szívre lőttek, de a kutyáról valahogy a bordáján keresztül lepattant a golyó. Ez volt a szerencséje – mondta Gabi.
A családnak három kutyája van, eddig soha semmilyen panasz, atrocitás nem érte őket emiatt.
– Akik ismernek minket tudják, hogy a kutyáink emberhez, gyerekekhez szoktak. Elcsatangolni, kóborolni nem szokásuk. Nem is értjük ezt a „támadást” Pajti ellen – mondja Gabi.
Összefogott a fél ország
A történetet Gabi a közösségi oldalon is megosztotta, bízva abban, hogy az emberek erejével a tettes vállalja azt, amit elkövetett.
– Természetesen a rendőrségi feljelentést megtettük, de bízom abban, hogy az emberek hatására történik más is – mondja Gabi, aki hozzáteszi, hogy már Budapesten is jelezték ott élő, legnagyobb fiának, hogy olvasták a történteket és nem találnak szavakat.
A rendőrség is reagált
A rendőrség a megkeresésünkre azt közölte, hogy a Komlói Rendőrkapitányság állatkínzás miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen. A nyomozás érdekeire való tekintettel bővebb tájékoztatást egyelőre nem kívánnak adni.