Jackovics Péter tűzoltó ezredes, a főigazgatóság veszélyhelyzet-kezelési főosztályának vezetője mondott ünnepi köszöntőt. Az ezredes a meghívottakhoz szólva úgy fogalmazott, ők azok, akiket szakmaiságukért, elkötelezettségükért, hivatástudatukért csodálunk, ők azok, akik életeket mentenek vagy tesznek jobbá, mindig ott vannak, ha szükség van a tudásukra.
A beszédet követően a Katasztrófavédelem Központi Zenekarának műsorát hallgathatták meg a résztvevők, majd dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, országos katasztrófavédelmi főigazgató átadta a belügyminiszteri és főigazgatói elismeréseket.
A főigazgató a katasztrófavédelem munkájának támogatása terén kifejtett kiemelkedő tevékenysége, közösségépítő- és a tudatos önkéntes életmódra nevelés érdekében végzett példamutató munkája elismeréseként ajándéktárgyat adományozott Végvári Tibornak, a baranyai Határszél Önkéntes Tűzoltó Speciális Kutató-Mentő Egyesület elnökének.
Végvári Tibor régóta elhivatott az önkéntesség iránt. Ennek köszönhetően hozta létre a főként búvár tagokból álló egyesületet, amelynek tagjait motiválja a keresési-, mentési vízi műveletekre. A közösség-összetartó ereje nem csak az egyesületen belül érvényesül. Más civil szervezetek búvár tagjaival is jó kapcsolatot ápol, amelynek köszönhetően a megyei mentőcsoport 2018-ban képes volt megújítani a Nemzeti Minősítés rendszerében a búvár- és árvízi mentő képességek igazolását.
Az elmúlt évben is több alkalommal működtek közre eltűnt személy keresésében, mentési feladatokban. A specializálódott egyesület felszereléseinek fejlesztése révén akár jég alatti mentést is képes végezni. A berendezésekkel – amelyek egy részét saját erőből, egy részét pedig támogatásból vásárolhatták – heti rendszerességgel tartanak gyakorlatokat.
A rendezvényt – amit koszorúzás zárt – követő fogadáson Bónyai Eszter mondott pohárköszöntőt. Az ezredes egyebek mellett arról beszélt, a polgári védelemnek van jövője, hiszen az a feladata, hogy reagáljon a kihívásokra, amelyeket az egyre szaporodó és súlyosbodó katasztrófák jelentenek. A változások közepette azonban, hangsúlyozta, a küldetés nem változott, dolgozzon bár az ember hivatásosként vagy önkéntesként: az emberi élet védelme az elsődleges.