Akkor több olvasónk is jelezte, hogy látta a monstrumot a városban. Most arra is fény derült, hogy pontosan milyen bevetésre érkezett a lánctalpas.
A feltételezés szerint működési zavar keletkezett az áramellátásban, így Baranya megye több területén szolgáltatás nélkül maradtak a fogyasztók. A káreseményhez több egységet is riasztottak a pécsi hőerőmű közelébe. A havaria helyzet elhárításában a katasztrófavédelem, az E.ON és a Pannon Hőerőmű Zrt. emberei vettek részt. A helyszínre a Pécsi Kutató-Mentő és Tűzoltó Egyesület önkéntesei is kivonultak.
A működési zavar egyébként az átlagnál nagyobb mennyiségű eső miatt következett be. A vízfolyások telítettek lettek, a talaj felázott, több helyen fakidőléseket, kisebb földcsuszamlásokat okozott. A felgyülemlő talajvíz miatt nagyobb elöntött területek voltak találhatóak az érintett régióban. A gyakorlat éjjel is folytatódott, akkor azt imitálták, hogy a hajnali óráktól fokozatosan megerősödik a viharos, helyenként orkán erejű szél, amivel sarkvidéki eredetű száraz légtömeg érkezik Magyarország területére.
Bevetették a Magyar Honvédség speciális járművét
A Magyar Honvédség járművét a gyakorlat második felében vetették be, amikor a viharos időjárás miatt megsérült villanyoszlop helyreállítás kellett elvégezni. Ehhez szükséges felszerelések daruzását a katasztrófavédelem, míg a helyszínre szállítását a Magyar Honvédség speciális járművel biztosította. Az áramszolgáltató szerelői közül azonban az egyik az oszlopon egészségügyi probléma miatt eszméletét vesztette, őt a szerelőtárs – az önmentési képességeket kihasználva – lementette az oszlopról, a hivatásos egységek kiérkezéséig biztosította, elsősegélyben részesítette. A sérült személy mentését végül a speciális mentők terepjárművel, a hivatásos tűzoltók, valamint a mentőszolgálat szakemberi végezték el. Az áramszolgáltató a kialakult helyzet miatt új szerelőpárost küldött a helyszínre, akik a már rendelkezésre álló felszerelésekkel elvégezték a sérült oszlop javítását.
A katasztrófavédelmi együttműködési és kritikus infrastruktúra védelmi gyakorlat célja a mindennapi élet során használt infrastruktúrák sérülésének, sérülékenységének, a megtett intézkedések hatékonyságának vizsgálata, egy esetlegesen bekövetkező esemény mielőbbi felszámolása érdekében eljárásrend kidolgozása volt.
A gyakorlatról videót is készített a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság:
Az együttműködési gyakorlat rámutatott, hogy az egyes rendszerek kölcsönös függőségben vannak egymással, ezért ezek vizsgálata hatékonyan elősegíti a káresemények, krízis helyzetek hatékony kezelését, valamint a reagálási képesség növelését egy valós esemény bekövetkezésekor – írja közleményében a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.