A szóban forgó lakóközösség tagja vagyok én is. A cikk megjelenése óta szerveztek egy panasznapot számunkra, amelyen szép számmal meg is jelentek a lakók, és aláírásgyűjtés kezdődött annak érdekében, hogy a nonstop és a dohánybolt zárjon be este, ezzel elkerülve a „furcsa” alakok lézengését, illetve a játszótéri probléma ellen is ez megoldást jelenthet.
Szeretném, hogy mindenki tisztán lássa a problémát: Én is voltam gyerek, én is hangoskodtam, én is feleseltem a szüleimnek, de ha az anyám rám parancsolt, akkor azért tudtam viselkedni. Az alapvető problémát én abban látom, hogy a szülők nem tudják megfegyelmezni ezeket a gyerekeket. Mást sem hallgat a közösség egész délután, mint azt, ahogy teli torokból ordítanak, egymást szidják, káromkodnak.
Tudom jól, hogy a gyerek azért van, hogy játsszon, de ha nem ez a kis közösség van a játszótéren, akkor ez a probléma nem áll fenn. A szülőknek kellene jobban odafigyelni a gyerekeikre, és igenis rájuk szólni, ha nem úgy viselkednek, ahogy kellene. Illetve legalább egy kicsit korábban tereljék őket haza, mert szerintem egy gyereknek este 9 – fél 10-kor nem az utcán van a helye, hanem a fürdőkádban, majd az ágyban. Mindemellett egy kicsit jobban figyelhetnének a privát szférájukra is: egy karon ülő gyereket miért a játszótéren kell szoptatni, vagy miért ott kell a betonpadon pelenkát cserélni, rendszeresen, minden nap? Nem arról van szó, hogy a gyereket ne engedjék ki a négy fal közül, de legalább vonulnának haza este 7-kor.
Nincs jogom beleszólni a nevelésbe, de legalább egy kicsit lehetnének jobban tekintettel azokra az emberekre, akik 12 óra munka után hazaesve szeretnének egy kicsit pihenni. Egyszer, kétszer, sokszor rendben vannak ezek a dolgok, de évek óta nap mint nap ezzel szembesülni nem kellemes – mindenkinek betelne a pohár.
Február utolsó hétvégéjén már plusz fokok voltak és napsütés, azóta ez van, és még lesz is decemberig… Költözzünk tanyára? Két munkahellyel a városban, rengeteg adót fizetve, pont mi vagyunk azok, akiknek a pénzéből kapják ezek a szülők a támogatást… Nem lenne rossz gondolat egyébként az, hogy parkoló legyen a két lakóház közt, mert délután 4 után parkolóhelyet találni lehetetlenség. A játszótér mellett tulajdonképpen van összesen 10 parkolóhely a két tízemeletes ház számára.
A másik probléma valóban az, hogy tele van kábítószeresekkel a környék. Erre az lenne a megoldás, hogy a nonstop és a dohánybolt bezár este, így nincs miért a környékre jönniük ezeknek az embereknek. Jeleztük ezeket a problémákat a közterület-felügyeletnek, elkezdtük az aláírásgyűjtést is. Nem szeretnénk annyiban hagyni a dolgot, mert nagyon fárasztó már a folyamatos ordítozást hallgatni.
Név és cím a szerkesztőségben