Egyes vélemények szerint telkesíteni kellene a házak között húzódó területeket, amelyek így akár zöldség termesztésére is alkalmassá válhatnának. Én ezt az elképzelést megvalósíthatatlannak tartom, hiszen a zöldségek nem lennének ott biztonságban, a termésben nagy valószínűséggel nem annak lenne öröme, aki gondozta a kertet. Mindezt ezért gondolom, mert láthatjuk, hogy vannak helyek, ahol a virágoskerteket sem tartják tiszteletben az emberek – oda szemetelnek, sőt, mint olvashattuk, arra is van példa, hogy csavargók használják fekhelyként a tömbház melletti virágágyást.
A Maléter Pál utca 68-as számú ház előtt is lenne mit változtatni. Az egyik szomszédommal évekkel ezelőtt hangulatos kerteket alakítottunk ki az erkélyeink alatt – szeretjük ápolgatni a virágokat, mikor kilépünk, jó érzéssel tölt el a növények illata, látványa. Pár lépéssel odébb azonban hatalmas dzsungel nőtt ki a földből – két évvel ezelőtt tettük meg az első bejelentést a városüzemeltetésnél, kérve, hogy tegyék rendbe azt a területet. A földszinti lakásban nem lakik senki, a gaz már az erkélyt is benőtte, és a ház falát is tönkreteszi. Mi, akik a virágoskertet gondozzuk, nyolcvan év körüliek vagyunk – a dzsungelt nem tudjuk megszüntetni. Viszont rendkívül zavaró a látvány, ráadásul sokan vécéként tekintenek rá, kihasználva a bokrok takarását.
Nem olyan régen dolgoztak a Biokom emberei a környéken – a veszélyes faágakat vágták le. Akkor azt az ígéretet kaptuk, hogy visszajönnek és a házunk tövében lévő bozótost is felszámolják. Sajnos azonban nem történt semmi azóta. Most, a járvány miatt személyesen nem tudok a városüzemeltetésnél intézkedni, telefonon pedig illetékest nem tudok elérni. Hiába akar tehát az ember jót tenni, és szebbé varázsolni a környezetét, ha ebben nem talál partnerekre.
Név és cím a szerkesztőségben