Valamikor a Bányásznap úgy kezdődött, hogy röplapokat szórtak az azt megelőző napokban, majd vasárnap kora reggel fúvószenekar ébresztette a város lakóit Uránvárostól Meszestelepig. Ez évben mi történt? A programokról tulajdonképpen csak a szervezők tudtak, a lakosság nem.
Augusztus 31-én, szombaton Pécs-Vasason, Pécs-Szabolcson, vasárnap az Ágoston téren, az 1947. évben és 1982. évben „Társaikért életüket feláldozó Bányamentők”-emléktábla előtt voltak megemlékezések, valamint Páva Zsolt polgármester az 1950. évben az ártatlanul meghurcolt és elítélt bányamérnökök emlékművét leplezte le. Megemlékezés volt még Csertetőn is, ahol az 1937. február 24-én a csendőrök által kivégzett három bányászra emlékeztek.
Hogy miért ragadtam tollat, több nap eltelte után? Mert Pécs város bányászai és utódaik ennél többet érdemelnek. A Pécs-szabolcsi Hősök terénél tartott megemlékezés gyér látogatottsága is arra utalt, hogy az emberek nem tudtak a megemlékezés időpontjáról. Ez a helyzet sajnos nem mai keltezésű. Több évvel ezt megelőzően a Hősök terén lévő szobrot egy, az alkotás mellett kinőtt fa ágai takarták be. Amikor ezt szóvá tettem, a takaró ágakat levagdosták, de a csonkokat a szobron meghagyták. Ismételt figyelmeztetés hatására gyökerestül vágták ki a szobor melletti fát. Sajnos a mai napig nincs felelős „gazdája” a Hősök terének. Az emlékmű előtti rész ugyan tisztán van tartva, de ugyanez a tér egészéről sajnos nem mondható el.
Az Ágoston téren szép környezetben található a város polgármestere által felavatott, négy jogtalanul bebörtönözött bányamérnök emléktáblája, de a Hősök tere déli oldalán lévő „Munkásmozgalmi Emlékmű” állapota és környezete teljesen elhanyagolt. Ez az alkotás tizenöt, német katonák által meggyilkolt hős bányásznak állít emléket. Már több ízben kértem, hogy ezt az emlékművet helyezzék át a bányász szobor előtti térre, de az illetékesek arra hivatkoztak, hogy ez egy műemlék, amit nem lehet áthelyezni.
Elgondolkodtató, hogy ez esetben hogy lehet egy műemlék köré játszóteret létesíteni, ahol állandó kosz, hulladék, szemét tölti ki a teret. Hát ez a tisztelet a hős bányászoknak?
Kértem már az újhegyi, elhanyagolt irodaépület oldalán elhelyezett, német katonák által meggyilkolt Hufnáger Konrád és Roszprim Nándor bányászok emléktáblájának a térre történő áthelyezését is, de ezt is megtagadták.
Nincs gazdája a Hősök terének és a teret jelképező bányászok emlékének! A déli és az északi oldalon lévő lépcsők hiányosak, töredezettek, gazosak, azon közlekedni veszélyes.
Nyomatékosan kérem az illetékeseket, szíveskedjenek a sajnálatos helyzetet megszüntetni!
(Molnár György)