A Magyar Nemzet arról ír, hogy nemcsak az iparban okoz komoly fennakadásokat a kínai gyárak járvány miatti leállása, hanem az ellátási láncban, vagyis a logisztikai cégek körében is.
Egyes tengeri kikötőket elkerülnek a hajók, másokban lényegesen kevesebb konténert raknak meg és indítanak útnak.
A kínai jármű-kereskedelem hatalmasat zuhant az év elején, és ez az európai autógyártókat is érzékenyen érinti. Piaci szereplők a viszonyok gyors normalizálódására számítanak – egy elhúzódó válság alaposan megrostálná a gyártókat.
A kínai kikötőkben a konténerátrakodások száma több mint húsz százalékkal csökkent a koronavírus-fertőzés következtében az év elején. A logisztikai operátorok (szállítmányozó cégek) irodái Vuhanban és Tiencsinben még mindig zárva vannak.
Jelenleg a hajóstársaságok egymás után hagyják el a kikötőket, ahol a konténerek fel- és lerakodása veszélyes lehet.
Bár számos gyár működése Kínában még szünetel, piaci szereplők a helyzet gyors változásával számolnak. Március lehet az utolsó gyenge hónap, ami után erős fellendülés következhet.
A Maersk (a világ legnagyobb, konténerhajókat üzemeltető szolgáltatója) két hét alatt több mint ötven járatot mondott le Kínából. A DB Schenker (a német állami vasút szállítmányozócége) irodái Vuhanban és Tiencsinben még mindig be vannak zárva a helyi hatóságok rendelkezéseinek megfelelően. Az Amazon (a világ egyik legnagyobb, elektronikus kereskedelemmel foglalkozó amerikai vállalata) növeli a készleteit a Kínából érkező árukból és módosítja az együttműködési szabályokat a beszállítókkal. A Business Insider beszámolója szerint a cég további öt napot ad a termékek elküldésére a raktárakba, és eltekint a késedelmi díjtól. A last minute megrendelések elengedhetetlennek bizonyultak, hogy az amerikai óriás biztosíthassa az ellátási láncát, amelynek hálózatán az értékesített termékek akár negyven százaléka Kínából származik.
Eközben a kínai újautó-piacon az eladások február első két hetében a koronavírus következtében több mint 90 százalékkal zuhantak.
Azokban a városokban, ahol a legtöbb gépkocsit adják el, az ügyfelek egyszerűen nem mentek be a szalonokba. Ezzel egy időben autókat sem gyártottak.
Egyedül a Mercedes-Benz indította újra a gyártást már február 10-én.
Valamennyi többi gyártó egy héttel később vette fel újra a munkát. Jochen Siebert járműipari szakértő szerint az optimista forgatókönyv szerint április közepére már a normális gyártási és eladási menetrenddel lehet számolni. Ha ez így történik, akkor a visszaesés még kezelhető mértékű lesz.
Ha a koronavírus körüli helyzet hosszabb ideig fennmaradna, annak komoly hatása lenne a keresletre és a beszállítói hálózatra.
A hosszabb leállás piactisztítást hozhat magával, a gyenge pozíciójú cégek nem fogják túlélni a következő időszakot. Ezek leginkább a kínai autógyártók lehetnek.
A kínai alkatrészgyártók leállása Európában és az Egyesült Államokban is gondot okozhat.
Európába még viszonylag kevés első körös alkatrész érkezik Kínából. Az amerikaiaknál ez nagyobb zavarokat okozhat, a General Motors például az összes napellenzőjét Kínából veszi.