A gyümölcsök szempontjából nagyon szépen indult a tavasz, mármint ami a kajszibarack mennyiségét illeti, viszont utána kisebb csalódás is érte a termelőket, ugyanis a cukortartalma hagyott némi kívánnivalót maga után – mondta Hoyck Balázs, a Pécsváradi Gyümölcsfeldolgozó és Pálinkafőzde vezetője. A legtöbb pálinka az idén kajszibarackból lehet, illetve szőlőből. Több gazdánál is csurig van a pince borral, így sokan döntöttek úgy, az idei szőlőből több pálinkát és kevesebb bort készítenek.
A cseresznye és a meggy elsősorban a sok eső, kevés napsütés miatt elrohadt, ezekből a gyümölcsökből a pécsváradi főzdében szinte nem is főztek tiszta pálinkát, de nem volt nagy dömpingje sem a szilvának, sem a körtének, sem az almának. Most jön ugyanakkor a törkölypálinka főzésének az ideje, amiből nagy mennyiséget és januárig elhúzódó munkát várnak.
A pécsváradi pálinkafőzdében tavasszal és októberben is tartottak tanácsadással egybekötött cefrézési bemutatót. Hoyck Balázs elmondta, többen meg is fogadták a tanácsokat, ami javította az otthon készített cefrék és a pálinka minőségét is. Hasonló tanácsadásra tavasszal is lehet számítani, a regisztrációhoz kötött ingyenes programon bárki részt vehet.
Az otthoni pálinkafőzés iránt továbbra is nagy az igény, a NAV baranyai adó- és vámigazgatósága adatai szerint az idén eddig 270-en, 289 esetben nyújtottak be párlat adójegyre kérelmet, így 4131 adójegyet adtak ki. Tavaly összesen 62, idén idáig 53 magánfőzőt, a bejelentési kötelezettség bevezetése óta pedig Baranya megyében összesen 1387 berendezést jelentettek be a magánszemélyek.
Újra napirenden a mentesség
Az otthoni pálinkafőzés adómentességéről egyeztettek ismét az Európai Unió pénzügyminisztereinek brüsszeli tanácskozásán a közelmúltban. Varga Mihály pénzügyminiszter elmondta: az uniós országok többsége – köztük Magyarország is – támogatja az új irányelv elfogadását, amely szerint egy háztartásban évente ötven liter gyümölcspárlatot lehetne előállítani jövedéki adó megfizetése nélkül, a tagállamok teljes egyetértésének hiányában azonban egyelőre nem született döntés.