Amint beköszönt az igazi tavasz, már alig várjuk, hogy beinduljon az eperszezon. Külföldi gyümölcsöt már jó pár hete vásárolhatunk, ám a hagyományos, magyar, nem vegyszerezett epernek több idő kell az érésre. A hazai szamóca ízében, állagában is jobb a külföldről behozottnál, hiszen frissen kerül a fogyasztókhoz.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tegnapi, fővárosi sajtótájékoztatóján elhangzott, a hétvégétől már folyamatosan kapható lesz a friss magyar szamóca a piacokon, a zöldségeseknél és az áruházakban. Három fázisban érkezik a magyar eper a kereskedelmi forgalomba: a héten a – részben – fűtött fóliasátras termés, majd utána április végével, május elejével a bakhátas, fátyolfóliás termőterületekről, és május közepétől a szabadföldi szamóca. A hazai termés június végéig is kitart.
A piacokon most kapható eper kilóára ezer forint körül alakul, csemegének kiváló. Ám a gyümölcs a korábbi évek tapasztalatai alapján néhány hét múlva jóval olcsóbb lesz, így az, aki inkább lekvárt készítene belőle, várjon még egy kicsit.
Az Agrárkamara is felhívja a fogyasztók figyelmét arra, hogyha tehetik, válasszák a hazait, segítsék ezzel is a magyar termelők fennmaradását. A friss magyar szamóca könnyen megkülönböztethető a koraéretten leszedett importtól. A hazai állagra nem olyan kemény és a csészelevelei frissebbek, nem beszélve a jobb ízéről. A hazai fajták szájéretten szedhetőek, mivel jóval rövidebb idő alatt eljut az áru a fogyasztóhoz, mely különbség ízben is megmutatkozik. A hosszú szállíthatóságra nemesített import fajtáknál bizonyos érzékszervi tulajdonságok – illat, íz, aroma – eltűnnek vagy gyengülnek a nemesítés során, ráadásul a szedési idő meghatározásánál sem az érettség a döntő, hanem a szállításra való alkalmasság.
Megyénkben 15 hektáron termelnek
A hazai üzemi szamóca-termőterület – a 2019-es adatok szerint – mintegy 650 hektár, ezen évente, az időjárási viszonyok miatt, átlagosan 8–10 ezer tonna gyümölcs terem. Rittlinger József, a NAK megyei elnöke elmondta, ebből Baranyára körülbelül 15 hektár terület jut, így országosan nézve nem jelentős terület, azonban magas színvonalon folyik a termelés.
– Baranyán belül az Ormánságra csoportosulnak a területek, és a termesztéstechnológiának köszönhetően a szezon elejétől a végéig el tudják látni a lakosságot – fogalmazott az elnök. – Nagysátras terméssel indulnak áprilisban, majd a fóliaalagutas, bakhátas területeket kezdik meg, és május közepe-végétől indul a szabadföldi is, így június közepéig biztosan várható szamóca.
Rittlinger József azt is elmondta, hogy Baranyában frigó palántákkal dolgoznak, kiépített öntözőrendszerrel és folyamatos tápanyag-utánpótlással, legújabb fajtákkal: melyek előnye a magas terméshozam, kiváló íz és jobb pulton-tarthatóság.