A koronavírus-járványhelyzet kapcsán számos üzlet bezárt a városban, így a Plázában és az Árkádban is. Információink szerint van olyan fővárosi bevásárlóközpont, mely a drasztikusan visszaesett forgalom miatt csökkentette az üzletek bérleti díját, ám olyan bevásárlóközpontról is tudunk, mely a forgalomkiesés ellenére is a teljes bérleti díjat – esetenként több százezer forint/hónap – kéri az üzletektől, ezzel nehéz helyzetbe hozva a boltosokat.
A témában elküldtük kérdéseinket mindkét pécsi bevásárlóközpont vezetőségének, az Árkádtól lapzártánkig nem érkezett válasz. A Pécs Pláza tájékoztatta lapunkat, hogy jelenleg az 56 kiskereskedelmi és szolgáltató egységükből 23 üzlet tart nyitva a hatályos kormányrendelet betartása mellett, ez kicsit több mint 40 százaléka üzleteiknek. Kérdésünkre, miszerint van-e valami változás a bérleti díjak tekintetében konkrét – összeget vagy százalékot tartalmazó – választ nem kaptunk.
Lapunk munkatársai az elmúlt héten mindkét bevásárlóközpontban jártak, és azt tapasztalták, hogy sokkal kevesebb most a vásárló, mint korábban. Az Árkádban ugyanabban a napszakban szemmel láthatóan többen voltak, ez valószínűleg az ott működő hipermarketnek köszönhető. Azt jól láttuk, hogy mindkét üzletközpontban nagy figyelmet fordítanak a higiéniára. A Pécs Pláza ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy náluk 3 helyen találhatók érintés nélkül használható kézfertőtlenítő automaták, ezeket több mint egy évvel ezelőtt telepítették.
– Az épületben fokozott intenzitással és folyamatosan történik a fertőtlenítés és a takarítás. A bevásárlóközpont több pontján helyeztünk ki tájékoztató plakátokat a járványhelyzetről, a kijárási korlátozásról szóló kormányrendeletről, a kormány felhívásairól, a koronavírus megelőzéséről. Közösségi oldalunkon és weboldalunkon is folyamatosan teszünk közzé tájékoztató anyagokat például a megfelelő távolságtartásról, a helyes kézmosásról, az idősek, a gyermekek és a kismamák védelméről – tudtuk meg a bevásárlóközpont vezetőségétől.
Hosszú sorokban
Ellátogattunk több hipermarkethez is, ugyanis mint olvasóink is jelezték, a reggeli órákban hosszú sorok kígyóznak a bejáratok előtt. Megfigyelésünk alapján hosszabb várakozási idő kora reggel tapasztalható, amikor az emberek munkába menet térnek be a boltokba. Majd délelőtt kilenc óra körül – amikor a 65 év felettiek vásárolhatnak – is nagyon sokan indulnak el egyszerre a boltokba, ennek eredményeképpen kell várniuk a beengedésre. Szombat reggel a keleti városrészben lévő hipermarket előtt ötvenen várakoztak, hogy bejussanak az épületbe.