– Korunkban a technológiai fejlesztés és fejlődés rendkívül gyors. Magyarországon vannak olyan területek, ahol komoly fejlődésre van szükség és nemcsak infrastrukturális, hanem hozzáállásbeli előrelépésekre is. Ezeknek az egyik fő motorja Palkovics László miniszter, aki nem szűnik meg segíteni és biztat minket, hogy gyorsan, pontosan és jól dolgozzunk – mondta Miseta Attila, az egyetem rektora.
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a két, több mint egymilliárd forintból létrehozott, összességében csaknem 1500 négyzetméteres acélszerkezetű csarnok átadásán hangsúlyozta, hogy a kormány azért döntött 2015-ben a beruházás támogatása mellett, mert Pécsen a magas színvonalú felsőoktatási környezet rendelkezésre állt a műszaki és gépész képesítések fejlesztéséhez.
Hozzátette, a kormány ennek bővítését kívánta segíteni, az ország ipari fejlődését ily módon is támogatni kívánta. Hangsúlyozta: a kabinet mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a képzések támogatása folytatódhasson.
Páva Zsolt (Fidesz-KDNP), Pécs polgármestere azt emelte ki, hogy a Modern városok program fejlesztései a városban nemcsak a gazdaságot, de a „tudást, a képzéseket is segítik”. Közölte, a megyeszékhelyen korábban a műszaki és gépész képzések fejlesztésre szorultak, de a kormány támogatásával minőségi változás történt e területen.
A rendezvény után a miniszter Pogányba sietett, ahol a repülőgépek gyártásával foglalkozó Magnus Aircraft Zrt. több mint 5000 négyzetméteres kompozit üzemének átadásán vett részt. A kormány kiemelt ágazatnak tekinti a repülőgépipart, el szeretné érni, hogy Magyarország ne csak az autóipar, a közúti járműipar, hanem a repülőgépipar nyertesévé is váljon – jelentett ki a miniszter.
Jól haladnak a beruházások
A Magnus Aircraft Zrt. két év alatt mintegy hatmilliárd forintot fordított beruházásra, kétmilliárd forintos kormányzati támogatás mellett a pécs-pogányi reptéren. A hétfőn átadott kompozit elemek gyártására alkalmas, 5100 négyzetméteres üzem mellett korábban már elkészült egy 1900 négyzetméteres összeszerelő egység és egy 300 négyzetméteres irodahelyiséget is.
A kisebb gyártórészben tavaly október végén indult el a termelés, a magyar fejlesztésű, kompozit testű repülőgépek előállításával foglalkozó kompozit egység pedig a próbaüzem időszakában van. A tervek szerint jövőre már teljes kapacitással tud működni kompozitgyár, és akár több mint kétszáz – nagyobbrészt exportra szánt – repülőgép előállítását teszi lehetővé. A vállalat emellett igyekszik minden olyan iparágat kiszolgálni, amely kompozitelemeket igényel termékeihez.