Az idén már 9 pályázatot írtak ki a 2020-ban is folytatódó Magyar falu programban. Elsőként a jelenlegi veszélyhelyzetben különös jelentőségű egészségügyi szolgáltatás fejlesztését célzó pályázatok nyíltak meg, amelyek keretében orvosi szolgálati lakásra, orvosi rendelők fejlesztésére és orvosi eszközök beszerzésére nyújthatják be pályázataikat a helyi önkormányzatok vagy önkormányzati társulások. Erre a három alprogramra összesen 7 milliárd forint támogatási keretösszeg áll rendelkezésre.
A kormánynak továbbra is kiemelt célja, hogy a falvak népességmegtartó ereje erősödjön, ismét vonzóvá váljanak az 5000 lélekszám alatti települések a fiatalok, a családok és a letelepedni vágyók körében. A Magyar falu program a pályázatokon keresztül megvalósuló támogatási rendszerrel, a mellékúthálózat fejlesztésével és a „falusi csok” bevezetésével segíti a kistelepüléseken élők életkörülményeinek javítását. Baranya megyében a tavalyi évben 20,5 kilométernyi mellékút felújítása történt meg vagy kezdődött el, az idei évben pedig a tervek szerint további 12,5 kilométernyi mellékút újul meg.
A falugondnoki szolgálatok fontos szerepet játszanak most a helyi védekezésben, az otthon maradó idősek bevásárlásában, a gyógyszerek kiváltásában, vagy épp a közétkeztetés lebonyolításában. A szolgáltatás biztosításához hozzájárult a Magyar falu program egyik pályázata, amely kiírása idén is folyamatban van.
A fentieken túl, a pályázatokon elnyert forrásoknak köszönhetően számos kistelepülésen újulhat meg például az óvoda, vagy szépülhet meg az önkormányzat épülete, a faluház és egyéb közösségi terek, és az idén is pályázhatnak az önkormányzatok a település közterületeinek karbantartását segítő gépek beszerzésére.
A falvak jelentős forrásból fejlődhetnek
Baranya megyében 54 település nyert el támogatást orvosi eszközök beszerzésére, több mint 442 millió forintot nyertek el a baranyai falvak önkormányzati tulajdonú utak felújítására, több mint 355 millió forintot a nemzeti és helyi identitástudat erősítését támogató eseményekre, kulturális intézmények tereinek építésére, felújítására. Több mint 318 millió forintot a közterületek karbantartását segítő eszközfejlesztésre, több mint 537 millió forintot a falu- és tanyagondnoki buszok beszerzésére, több mint 72 millió forintot szolgálati lakás kialakításának támogatására, 113 millió forintot járdaépítésre, 125 millió forintot pedig a temetők fejlesztésére. Mindezeken kívül 267 millió forintból újulnak meg orvosi rendelők, több mint 543 millió forintból az óvodák, 160 millió forintból pedig a polgármesteri hivatalok. A helyi egyházi közösségek több mint 361 millió forintot nyertek el megyei szinten a közösségi terek fejlesztésére, közel 63 millió forintot pedig az egyházi temetők fejlesztésére.