A legtöbben már kézhez kapták az önkormányzati adóértesítő leveleket, hiszen hamarosan elérkezik a befizetés határideje. Az elmúlt hetekben 96 ezer értesítőt adtak postára a hivatal dolgozói, emellett mintegy 18 ezer határozatot is kézbesítettek – tudtuk meg Nagy Zoltántól, az Adóügyi Osztály vezetőjétől. Ezek a határozatok a gépjárműadó, építményadó és telekadó fizetési kötelezettségekről szólnak. A fentiek mellé minden adózó kap egy tájékoztató levelet, valamint a természetes személyeknek készpénzátutalási megbízást is küldenek. Az önkormányzati adókból négymilliárd forintot meghaladó összeget remél a város március végéig.
Az adókötelezettséget számos módon lehet rendezni, így mindenki megtalálhatja a számára legkényelmesebb megoldást. Fizethetünk csekkel, átutalással, illetve az ügyfélszolgálati irodában bankkártyával. Emellett az önkormányzat honlapjáról (gov.pecs.hu) is indíthatunk áruvásárlásnak minősülő, internetes bankkártyás fizetést.
A most postázott levelekben az adózók megkapják az első és második félévhez tartozó csekkeket is. Ennek többek között kényelmi okai vannak, hiszen aki szeretné és megteheti, egyben rendezheti az egész éves kötelezettségét.
Amennyiben valaki úgy dönt, hogy a következő hetekben befizetné mind a két félévre vonatkozó csekket, az augusztusban nem fog átutalási megbízást kapni. Aki azonban nem rendezi, az ismét kap csekket a második félévre vonatkozóan, ahogy a korábbi években is.
– A két félévre vonatkozó csekk egyidejű befizetése tehát pusztán egy lehetőség az adózóknak – hangsúlyozta Nagy Zoltán. – Fizetési kötelezettség csak a márciusban esedékes csekkek kapcsán van. A kiküldött értesítőkhöz csatolt levélben részletesen is lehet tájékozódni az első és második félévre vonatkozó csekkekkel kapcsolatban.
A fentiek értelmében a befizetési határidő sem egységes. Az első féléves csekkeket legkésőbb március 18-ig kell befizetni, a második féléveseket pedig szeptember 16-ig. Akiknek ezer forintot meghaladó tartozásuk van a korábbi évekről, azok arról szintén kaptak értesítést. Az ezer forint alatti tartozásokat a második félévi csekk összegéhez adták hozzá.
Késedelmes fizetés esetén pótlékot számítanak fel. Amennyiben valaki nem fizeti meg tartozását, az Adóügyi Osztály végrehajtási eljárást indíthat a behajtás érdekében.
Több százmilliós tartozás is van
Az önkormányzat honlapján elérhető azok névsora, akik jelentős adótartozást halmoztak fel. A lista cégek esetén a százezer forintot, magánszemélyek esetén az ötvenezer forintot meghaladó tartozásokat tartalmazza. Az összeg magában foglalja a helyi adó és gépjárműadó tőke összeg mellett az esedékességtől felszámított késedelmi pótlékot, valamint a kiszabott bírságokat is. A legfrissebb adatok szerint a legnagyobb tartozást felhalmozó cég több mint 270 millió forinttal adós a városnak. Ezen a listán közel ötszáz céget sorolnak fel. Magánszemélyek esetén egy külföldi címmel rendelkező férfi vezeti a listát, ő 4,6 millió forintos hátralékot gyűjtött össze. Utóbbi listán csaknem 1500-an szerepelnek.