A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei vezetése folyamatosan tartja a kapcsolatot a gazdálkodókkal, hogy tájékozódjon munkájuk állásáról, problémáikról, nehézségeikről. Mint Rittlinger József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke elmondta, szerencsére, amikor nagyon hideg volt, hótakaró is belepte az őszi vetést, így nem fagyott el. Gondot okoz azonban, hogy az elmúlt időszakban gyorsan változott az időjárás. A fagy és a meleg váltakozása a növények gyökereit elszakítja a földtől.
A meleg továbbá beindítja a növényekben a vegetációs fázist, ami azt jelenti, hogy idő előtt elkezdenek nőni és a kártevők is gond nélkül áttelelhetnek, így tavasszal erősebb fertőzésekre kell majd készülni. Ez pedig jelentősen megnövelheti a növényvédelmi költségeket. Mint ahogy néhány gazdánál a búza elkezdett szőrösödni. A legnagyobb gondot azonban nem a meleg okozza, hanem a nagy szárazság, ami ha nem változik egy vagy két hónapon belül, a termésben komoly károk keletkeznek majd.
– A gazdák ilyenkor sem pihennek egy percet sem. Sokan azt gondolják, hogy aratás után a gazdák otthon ülnek a karosszékükben és várják a következő betakarítási időszakot. Azonban ilyenkor végzik el az éves gépkarbantartásokat és teljesítik a papírmunkák javát. A baranyai gazdálkodók aktívan keresik a különböző továbbképzéseket és tréningeket, ahol új technológiákkal ismerkedhetnek meg. Mód van az új uniós szabályozások megismerésére, valamint a növényvédelmi előírások változásainak nyomon követésére is.
– A tavalyi termés értékesítése nagyon változó. Minden gazdának megvannak a maga időszakai mikor értékesít. A búza, repce és a napraforgó ára emelkedik. Az idei kukoricatermés jó volt a gazdáknak, de mivel az ára stagnál a piacon, akinek van tárolója kivár, de természetesen ez is költséggel jár a termelőknek, mert a terményt ilyenkor is gondozni kell, át kell forgatni vagy kezelni kell, nehogy kár keletkezzen bennük. A gazdákat folyamatosan keresik a cégek, hogy felvásárolják az árut.
Drónokkal is
Egy bemutató során olyan hazai újdonságot is megtekinthettek az érdeklődők, amikor a drónokat már nem csak passzív felvételezésre, hanem aktív munkavégzésre is használják. A Széchenyi István Egyetem kutatói és az FBSC Kft. fejlesztői közötti együttműködés eredményeként létrejött egy olyan megoldás, aminek segítségével új dimenzióba került a drónok alkalmazása a helyspecifikus kezelések során. A fejlesztés lényege, hogy egy nagy teherhordó képességű drónra egy távvezérelhető permetezőt helyeztek el, aminek segítségével foltpermetezést lehet majd végezni.