Az elmúlt időszak csapadékos időjárása enyhített ugyan a tavaszi aszályon, ám a baranyai szántóföldek különböző csapadékmennyiségeket kaptak, volt, ahol sok esett, volt, ahová viszont alig jutott, meglehetősen heterogén volt az eső eloszlása. Sombereken például egy nap 16 milliméternyi csapadék esett, míg az öt kilométerre lévő Palotabozsokon mindösszesen 3, de gyakran még a településrészek között is hatalmas különbségek voltak.
Rittlinger József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Baranya megyei elnöke elmondta, az árpának és a repcének már nem használt a csapadék, késve érkezett az eső. A búzának időben jött a nedvesség, repcéből gyenge termés várható, a növény ugyanis kicsi maradt, nem tudott szépen fejlődni, az árpa pedig közepes termést mutat.
– A megye több pontján is károkat okozott a jég, mint például Bólyban, Lánycsókon, Sombereken. Volt olyan hely is, ahol nagyon kevés esővel zúdult a földekre, pár száz méteres sávokban tette tönkre a területeken a fejlődő növényeket – fogalmazott. A szakember szerint a gazdáknak egyre inkább fel kell készülniük a hektikus időjárásra. Többféle növénystimuláló szer kijuttatásával tudják a gazdák csökkenteni a károkat, jégveréskor például amalgerollal szokták permetezni a növényt, hogy az gyorsabban regenerálódjon. Ez azonban több munkát és több költséget is jelent a gazdálkodóknak.
Az őszi vetéseknek egyébként az sem tett jót, hogy az átlagosnál hűvösebb volt az időjárás, még júniusban is többször előfordult, hogy az átlaghőmérséklet éjjel 10 fok alá csökkent. Az előrejelzések szerint a hét elejére újra csapadékos időjárás várható.
Június 26-án kezdődhet az aratás
Két hét múlva az őszi árpa aratásával megkezdődhetnek a nyári betakarítási munkák, ha az elkövetkezendő időszakban jelentős lehűlés nem érkezik – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szántóföldi növénytermesztési és beszállítóipari osztályának elnöke. Rittlinger József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Baranya megyei elnöke a Világgazdaságnak úgy nyilatkozott: az aratás előreláthatólag június 26-án kezdődik a megyében. A repcénél nagy a terméskiesés, gyenge, hektáronként 2,5-3 tonna várható. Árpánál hektáronként 4,5-5,5 tonnára lehet számítani, búzánál hektáronként 5-6,5 tonnát becsülnek. A kukoricánál vegyes a kép, a későbbi vetésűeknél látványos növekedést hozott a csapadék. Napraforgónál közepes termésre számítanak. A lap által megkérdezett megyei elnökök közlése alapján jelenleg a permetezési, növényvédelmi munkák zajlanak, illetve készülnek a gazdák az aratásra.