Sokakat vonz a vidék nyugalma, romantikája, ha üdülésről van szó. Leginkább a középkorú és idősebb korosztály választja a falusi szálláshelyeket a felkapott és zsúfolt turistacélpontok helyett, de a családosok és fiatalok is megtalálhatják a számukra ideális programokat. A változatos tájak, híres borvidékek között számtalan meghitt falu bújik meg Baranya megyében is, amit sokan ki is használnak, és hangulatos vidéki szálláslehetőséget kínálnak.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai is alátámasztják, hogy egyre több a vendég a falusi szálláshelyeken. A vidéki turizmus hét-nyolc évvel ezelőtt került mélypontjára, utána viszont minden évben jelentősen nőtt a vendégforgalom. A legjobb években jóval több, mint tízezer turista fordult meg a vidéki szállásokon csak megyénkben. A 2017-es adat ehhez képest egy kisebb visszaesést mutat, a vendégek száma a kilencezret közelítette. Ezt azonban nem feltétlenül a kereslet csökkenése okozta, hiszen a KSH adatai szerint 2017-ben a vendéglátók száma is csökkent, csaknem harminccal kevesebb ilyen jellegű szállás üzemelt, így a férőhelyek száma is megcsappant.
A falusi turizmus azonban nemcsak a szobakiadásról szól, a hazai kultúrát közvetíti, a helyi értékeket ápolja. Továbbá lehetőséget jelent a vendéglátóknak, hogy saját termékeiket értékesítsék. A háztáji termékek – lekvárok, szörpök, sajtok, húskészítmények – iránt egyébként is nagy a kereslet, és ezeket a vidéki szállásokon is megtalálhatjuk. Éppen emiatt a falusi turizmus leginkább a belföldi turisták körében népszerű. A külföldi vendégek a forgalomnak nagyjából csak a tíz százalékát jelentik.
A főszezon tavasztól késő őszig, jellemzően Márton-napig tart. Ebben az időszakban készülnek a szállásadók a legtöbb programmal, de az egyre növekvő kereslet miatt már oldódni látszik a szezonalitás. A baranyai borvidékeken és Orfű környékén például tavaly év végén is nagy volt a forgalom, telt házzal működtek a falusi szálláshelyek is az ünnepek alatt.
A vidéki turizmus egyrészt a falusi élet nyugalmát biztosítja, de az is megtalálja a számításait, aki aktív kikapcsolódásra vágyik, olyan programok közül lehet választani, mint a lovaglás, túrázás, horgászat vagy kerékpározás.