A HungExpo Budapesti Vásárközpontban az Ipar Napjai 2019 rendezvényen az idén az egyik legnagyobb standdal Pécs vesz részt. A pécsi önkormányzat, a Pécsi Tudományegyetem, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, valamint hét helyi ipari vállalkozás a közös megjelenéssel Pécs műszaki portfólióját mutatja be az ipari termékektől és szolgáltatásoktól kezdve a munka- és a képzéskínálatig, valamint a társkiállítók közötti kapcsolatokat is erősíteni szeretnék.
– A részvétellel be szeretnénk mutatni a beruházóknak a Dél-Dunántúl legnagyobb ipari parkját, az ország egyik legszélesebb oktatási portfólióját, a városban jelen lévő minőségi beszállítói hátteret, dinamikusan fejlődő K+F+I bázist, valamint Pécs kulturális és történelmi sokszínűségét – mondta Páva Zsolt polgármester.
Síkfői Tamás, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara elnöke arról szólt, hogy a mostanihoz hasonló egységes fellépések jól szolgálják Pécs és Baranya országos átlaghoz való felzárkózásával kapcsolatos közös küzdelmet.
Gábriel Róbert, a PTE rektorhelyettese elmondta, évek óta egyre több területen, s egyre mélyebb formában alakultak ki együttműködések az egyetem és a gazdasági szereplők, valamint az önkormányzat között. Üdvözölte, hogy mindezek az erőfeszítések már komoly eredményekkel jártak, s a kiállítás éppen az ilyen lehetőségek számának növekedését hozhatja.
Jenei Zoltán, a PTE kancellárja hozzátette, Pécs büszke lehet arra, hogy az elmúlt években a felek összefogása példaszerű, hiszen a közös gondolkodás, közös munka segíti az erőforrások jobb kihasználását.
Hazánk legnagyobb ipari rendezvénye
A Mach-Tech és Ipar Napjai szakkiállítás-együttes kétévente vonultatja fel a különböző ipari ágazatok szereplőit, a szakmai újdonságokat, a költséghatékony ipari megoldásokat és az Ipar 4.0 legújabb „hódításait”. A rendezvény iránt óriási az érdeklődés, húsz ország több, mint 550 vállalata mutatkozik be.
A legutóbbi, 2017-es esemény mind kiállítószámát mind látogatószámát tekintve az utóbbi időkben a legnagyobb ipari rendezvény volt hazánkban. Akkor 425 kiállító 19 országból, valamint csaknem 17 ezer látogató 39 országból érkezett.
A szerszámgépes és más gépipari szereplők, a robotgyártók, az elektronikai vállalatok, a logisztika képviselői, a vezérlések megvalósítói egyaránt nagy számban mutatkoznak be.