Az ünnepségen Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hangsúlyozta: a fejlesztést egy generációkon átívelő, magyar tulajdonban lévő, egészségügyi, családi vállalkozás valósította meg.
Hozzátette: az egészségipar valamennyi nemzetgazdasági prioritásnak megfelel, kutatásigényes területei vannak, a részben kihasználatlan külpiaci lehetőségekkel.
A miniszter emlékeztetett, a magyar kormány víziója, hogy Magyarország 2030-ra Európa első öt olyan országa közé tartozzon, ahol a legjobb élni, lakni és dolgozni.
Kifejtette, a kormány azt a célt tűzte ki, hogy a gyógyszergyártás nemzeti összterméken belüli részesedése 6-ról 8 százalékra, exportteljesítménye pedig 10 százalékra nőjön.
– További cél, hogy az ágazat k+f tevékenységét a feldolgozóipari részesedésben stabilan 45 százalékon vagy a fölött tartsuk – jelentette ki.
Dr. Szabóné dr. Benyeda Zsófia felidézte az 1991-ben alapított családi vállalkozás történetét, majd Szekó József, Mohács polgármestere mondott köszöntőt.
A városvezető az ünnepélyes eseményen díszpolgári címmel tüntette ki a cég alapítóját, dr. Benyeda Jánost, aki meghatottan a városnak és a családjának ajánlotta az elismerést.
Az 1991-ben alapított társaság a Gazdasági és Innovációs Operatív Program 221 millió forintos támogatásával alakította ki a 800 négyzetméteres kutatóközpontját, ahol laborok és irodák kaptak helyet.
A cég Európában piacvezető az összes, jelenleg ismert baromfi betegségtől mentes, úgynevezett SPF-tojás előállításában, 2017-es, 2,12 milliárd forintos árbevételének felét ez a termék adta.
A Kossuth-díjas állatorvos, Dr. Marek József nevét évtizedeken át viselő mezőgazdasági szakközépiskola épülete – ahol most a kutatóközpont működik – 2007-től már nem szolgált oktatási célokat. Mohács képviselő-testülete hasznosításra bár felkínálta a Klebelsberg intézményfenntartónak, ám miután nem tartottak rá igényt, pályázatot írtak ki az épületegyüttes értékesítésére. Vételi ajánlatot egyedül a Prophyl Kft. tett a Szent István utca 18.-20. szám alatt található ingatlanért.
Az ingatlanra a további fejlesztéshez volt szüksége a Prophyl Kft.-nek. Az intézményben a jövőben a névadóhoz méltó tevékenységet folytatta a cég. Az állatgyógyászati és humán oltóanyagok, vakcinák alapanyagainak előállításával, kutatásával, fejlesztésével foglalkozó, dinamikusan fejlődő társaság jelenleg az európai SPF tojás piacának kétharmadát látja el, de emellett a világ számos más területére is szállít.
A 162 embert foglalkoztató cég saját projektje keretében fejlesztették ki a libák vérzéses bél- és vesegyulladása elleni oltóanyagot; a betegség a 2000-es évektől visszatérően jelentős károkat okoz az európai hízottlibamáj-termelés 90 százalékát adó magyar libaágazatnak.