Schanda Tamás szerint általánosságban elmondható, hogy magas árazással vagy készlethiánnyal kapcsolatos problémákról sem érkeznek már bejelentések.
Sok üzlet, amely a koronavírus-járvány megfékezését célzó intézkedések miatt nem tudott nyitva tartani, most akciókkal várja a vásárlókat.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kereskedők e téren is tisztességesen járnak el.
Egy-egy apróbb problémával találkoztak ugyan az ellenőrök, de ezeket az adott üzletek orvosolták is, és kirívó jogsértés sehol nem történt
– mondta az államtitkár.
Hozzátette, hogy a vírus elleni védekezés nemcsak a vásárlók szokásait változtatta meg, hanem sok esetben az üzletek gyakorlatát is. Hangsúlyozta, hogy mindig érdemes előre érdeklődni a változásokról.
Van például olyan üzletlánc, amely most nem teszi lehetővé az ott kapható ruhák felpróbálását, de minden gond nélkül visszaveszik az árut
– említette példaként.
Az államtitkár arról is beszélt, hogy a maszkokat kiemelt figyelemmel ellenőrzik a fogyasztóvédelem munkatársai. Elmondása szerint már a vámhatáron vizsgálják a beérkező termékeket, és megtiltják azok behozatalát, amennyiben a szállítmány nem felel meg a leírásnak, illetve nincsen hozzá megfelelő tanúsítvány, vagy még nem kezdték meg a megfelelőség értékelését az arra kijelölt uniós tanúsító intézetnél. Mivel más uniós országból is érkezhetnek maszkok a magyar kereskedelembe, az üzletek és a webáruházak kínálatát is folyamatosan ellenőrzik – mondta Schanda Tamás. Hozzáfűzte, hogy a különböző védőeszközök használatával kapcsolatban mindenképpen az Operatív Törzs útmutatásait kell figyelembe venni.
A március elejétől és május 14-éig tartó, fokozott fogyasztóvédelmi ellenőrzésről Schanda Tamás elmondta:
a kormányhivatalok országosan összesen közel 1300 üzletben végeztek ellenőrzést, és ezek 11 százalékában találkoztak jogsértéssel.
Mivel a kijárási korlátozás miatt megnőtt a webáruházak jelentősége, most tavasszal fokozott figyelmet fordítottak az online kereskedelemre. Tájékoztatása szerint a fogyasztóvédelmi hatóság munkatársai
650 webáruházat ellenőriztek, és a problémás esetek aránya kicsivel magasabb, de nagyságrendileg azonos, 15 százalékos volt a hagyományos kereskedelemben tapasztalttal.
Hozzátette: ezek az arányok nem különböznek érdemben a korábbi időszakok eredményeitől.
Az államtitkár arról is beszámolt, hogy a hazai ellenőrzésekkel párhuzamosan Magyarország egy uniós fogyasztóvédelmi akcióhoz is csatlakozott.
Borítókép: vásárlók az Allee bevásárlóközpontban 2020. május 18-án