Összesen 435 ezer ember kérte meg az adóhivatalt arra, hogy a szervezet postázza ki a címükre az elkészített szja-bevallási tervezetüket. A legtöbben SMS-t írtak az adóhivatalnak, mások a hagyományos postai levelet választották, megint mások telefonáltak, online formanyomtatványt töltöttek ki vagy személyesen keresték fel a hatóságot. A tervezeteket április 30-ig kapja kézhez a közel félmillió érintett – olvasható a Magyar Nemzet oldalán.
Ötmilliónál is több adózónak készített bevallástervezetet idén a NAV. Ez nem jelent mást, mint hogy a NAV a rendelkezésére álló, tavalyi munkáltatói, kifizetői jövedelmi adatok alapján összeállította a magánszemélyek bevallási tervezetét – írja a lap.
Az iratot ugyanakkor mindenkinek érdemes átnéznie, így ellenőrizve, hogy minden összeg szerepel-e a nyomtatványon – nyilatkozta a lapnak a hivatal szóvivője, Kis Péter András. Hozzátette: ezt az adófizetők az interneten is megtehetik, ehhez azonban ügyfélkapus belépési jogosultság szükséges. Akinek ilyen nincs, az március 18-ig kérhette, hogy a NAV postán küldje ki a címére az elkészített bevallási tervezetet.
A kérelmet többféle módon is előterjeszthették az adófizetők: a legtöbben az SMS-t választották, 330 ezer adófizető írt rövid szöveges üzenetet a hivatal telefonszámára, megadva a szükséges adatokat. A második legnépszerűbbnek a NAV internetes oldalán elérhető elektronikus űrlap számított, ezt 65 ezren töltötték ki. A hagyományos postai levelet több mint 15 ezren választották, 13 ezren a hivatal ügyfélszolgálataiban személyesen kérték a bevallási tervezet postázását, tízezren pedig telefon hívták fel a hatóságot.
Kis Péter András szerint annak sem kell kétségbe esnie, akinek nincs ügyfélkapus hozzáférése, s a kérelmet sem terjesztette elő időben.
A hivatal által elkészített bevallási tervezetet ugyanis – különösebb ügyintézés nélkül – a NAV bármelyik kirendeltségén kinyomtatják az adófizetők kérésére.
– Az ügyfélszolgálatokon – jegyezte meg a szóvivő – arra is van lehetőség, hogy az adófizetők ügyfélkapus hozzáférést szerezzenek, az ezzel kapcsolatos teendőket akár pár perc alatt is el lehet végezni. Ezután pedig már az interneten is megnézhető a bevallási tervezet.