Bakai Kristóf Péter ismertette: a vámhatóság az akció során csaknem 200 ezer járművet és 400 ezer személyt ellenőrzött. Az Országos Rendőr-főkapitánysággal, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézettel (OGYÉI), valamit a Hamisítás Elleni Nemzeti Testülettel (HENT) együttműködve lefoglalták, illetve visszatartották a hamis, nem megfelelő minőségű termékeket.
Az egészségre is károsak lehetnek a hamis termékek
Pomázi Gyula, a HENT elnökhelyettese hangsúlyozta, a nem ellenőrzött forrásból származó gyógyszerek és járvány elleni védekezést szolgáló eszközök
nagy veszélyt jelentenek az emberek egészségére, ezenfelül megkárosítják a legális gyártókat, illetve a hazai gazdaságot.
A NAV vámszakmai szakfőigazgatója közölte: a nemzetközi STOP akciót a koronavírus-járvány miatt fellendülő illegális gyógyszer- és orvostechnikaieszköz-kereskedelem visszaszorítása érdekében indította a Vám Világszervezet (VVSZ), mellette több nemzetközi szervezet és a magánszektor érintett szereplői is részt vettek az ellenőrzésekben.
Mint mondta, nemzetközi szinten csaknem 1700 rajtaütés történt, ezek során több mint 300 millió egység illegális forrásból származó, esetenként lejárt szavatosságú gyógyszert, 47 millió darab hamisított orvosi felszerelést – maszkokat, kesztyűket, Covid–19-tesztkészleteket, hőmérőket és védőruhákat -, valamint körülbelül 2,8 millió liter ellenőrizetlen forrásból származó kézfertőtlenítő gélt foglaltak le.
Csempészcigit és kábítószer is találtak akció közben
A magyarországi akció során átvizsgáltak több mint 100 ezer személyautót, 60 ezernél több teherautót és ezernél több kisbuszt, mintegy ezer vízi járművet és csaknem 6000 vasúti szerelvényt. Bakai Kristóf Péter hozzátette, hogy csempészett cigarettát és kábítószert is találtak, amit lefoglaltak.
Az akció közvetlen célja a fogyasztók és a legális gazdasági szereplők védelme, közvetett célja pedig a szervezett bűnözői körök finanszírozásának megakadályozása volt, az ellenőrzésekkel a NAV jelentősen hozzájárult a jogszerű, biztonságos környezet fenntartásához – hangsúlyozta a vámszakmai szakfőigazgató.
Pomázi Gyula elmondta: a HENT sok hamis terméket talál a gyógyszerek, az élelmiszerek, illetve a használati tárgyak között is, ezért különösen fontosnak tartják azokat az akciókat, amelyek alkalmasak a hamisítás elleni fellépésre.
Európa kiszolgáltatott az egészségügyi termékek terén
Szentiványi Mátyás, az OGYÉI főigazgatója elmondta: a koronavírus-járvány új helyzetet teremtett, olyan problémákat is a felszínre hozott, amelyek hatásai korábban nem befolyásolták a mindennapi életet. Mint mondta, megmutatkozott, hogy az egészségügyi termékek piaca mennyire kitett az Európán kívüli beszállítóknak.
A járvány miatt olyan termékek váltak hiánycikké, amelyek korábban olcsón és nagy mennyiségben álltak rendelkezésre, és a hiány miatt megjelentek a hamisított vagy rossz minőségű termékek
– fogalmazott.
A főigazgató a hamis, nem megfelelő minőségű készítmények elleni fellépésnél kiemelte a hatóságok együttműködésének jelentőségét, valamint a fogyasztók szerepét, felelősségét is.