Több ezer spárgaszedő „szökött meg” a romániai karanténból németországi idénymunkára – írta április 9-én a Kronikaonline, mellékelve a kolozsvári repülőtéren összegyűlt tömegről készült képeket. A dolog furcsasága, hogy amikor márciusban a németek lezárták a határaikat, onnan és Olaszországból is hosszú autós karavánokban indultak haza a kint dolgozó vendégmunkások. Ám a német termelők nyomására a német kormány április elején feloldotta a rájuk vonatkozó tilalmat, így repült vissza – több részletben – a mai napig körülbelül 100 ezer munkavállaló többek között a spárga, illetve az eper betakarítására – számol be a V4NA.
A curioase.ro román portál szerint 370 olyan cég van Romániában, amely vendégmunkásokat közvetít külföldre, azonban vannak közöttük olyanok, amelyeknek fogalmuk sincs arról, hogy ezt hogyan kell csinálni.
A meglévő szerződések sokszor nem felelnek meg a német törvényeknek, ugyanis azokban a leszedett spárga kilója szerepel, nem pedig az órabér. Ezért annak érdekében, hogy a „normát” teljesítsék a spárgaszedők 16 órákat dolgoznak.
Azokat pedig, akik például Húsvétkor nem kívántak dolgozni, azzal fenyegették meg, hogy kirúgják őket és mehetnek az utcára. Ugyanakkor tevékenységük jövedelmező, hiszen
minden beszervezett munkás után 70-100 eurós jutalékot kapnak.
A témában a Foter.ro portál közölt újabb cikket. Eszerint a Román–Német Integrációs és Migrációs Társaság nyílt levelet írt a külhoni románok ügyeiért felelős államtitkárnak, Ovidiu Burduşánnak. A levélben az áll, hogy a Nürnbergbe érkezett szezonmunkások amiatt panaszkodnak, hogy embertelen körülmények között dolgoztatják őket. A munkások egy része nem kapott munkaszerződést, több idénymunkást az egyik napról a másikra kirúgtak és tettek utcára.
Akik dolgoznak pedig, többnyire embertelen körülmények között élnek, bezsúfolva olyan helyeken, ahol sem a higiéniai alapfeltételek, sem a járvány miatt szükséges szociális távolság nem biztosított.
Ezt látszik alátámasztani egy 57 éves román férfi halála, aki márciusban nem ment haza és akinek a holttestére április 11-én bukkantak rá. Az illető egy, a Freiburgtól 40 kilométerre dél-nyugatra található Bad Korzingenben működő farmon dolgozott és a halála előtt megfázáshoz hasonló – száraz köhögés és eldugult orr – tünetekről számolt be. A Digi24 szerint, koronavírus-fertőzésben halt meg.
Borítókép: Védőruházatot viselő egészségügyi dolgozó méri meg egy érkező román mezőgazdasági idénymunkás testhőmérsékletét a németországi Hahn repülőterén 2020. április 13-án