Az Origónak adott interjúban Szapáry György elismerően nyilatkozott az euró atyjaként is emlegetett Lámfalussy Sándor professzorról, aki doktori disszertációjának témavezetője is volt a belgiumi Leuveni Katolikus Egyetemen.
Mint mondta, a professzor rengeteg tanáccsal segítette munkája során, a tézis megvédésekor pedig ő tette fel neki a legjobb kérdéseket.
Az euróról azt mondta, bár többen megjósolták már az euróövezet felbomlását, a kérdés az, mi lehetne helyette.
Visszatérés a kiszámíthatatlan árfolyam ingadozásokhoz, ami akadályozná az egységes piac normális működését? Ez nem tűnik vonzó alternatívának.
Arról, hogy mi alapján döntheti el egy ország, hogy érdemes-e csatlakoznia az övezethez, azt mondta, ha egy ország teljesíti a maastrichti kritériumokat, „akkor azon túlmenően a nemzeti hatóságoknak kell megállapítani, hogy az adott ország megérett-e már az eurózónába történő belépésre.”
Legfontosabb kérdés, hogy az ország fenn tudja-e tartani a fiskális fegyelmet, megvan-e erre a szükséges, politikai ciklusokon átívelő elkötelezettség. Ezen túlmenően, fontos például figyelembe venni az úgynevezett egyensúlyi felzárkózási inflációt. Ennek lényege, hogy az árak gyorsabban növekednek a szolgáltatási szektorban, ahol a termelékenység növelésének lehetősége természeténél fogva korlátozottabb, mint a feldolgozóiparban, ami megemeli az általános infláció ütemét.
Az euró felkészületlen bevezetésének természetesen kellemetlen következményei is lehetnek, jó példa erre Görögország, Spanyolország és Portugália – mondta Szapáry György. Esetükben a fő probléma az volt, hogy a belépést megelőzően az infláció és a kamatszint jóval magasabb volt, mint az eurózónán belül – fejtette ki. Az emiatt kirobbant gazdasági válság enyhítésére azonban vannak vészforgatókönyvek, amelyek segíthetnek. A csatlakozással nagyon jól járt ugyanakkor Írország.
Az interjúban azt is levezette, milyen feltételeknek kell teljesülnie, hogy Magyarország is csatlakozzon az eurózónához. Említette többek között a versenyképességi reformokat, és azt is kiemelte, milyen fontos, hogy ezeket a reformokat elszántan és folyamatosan fenn tudja tartani az ország.
Borítókép: illusztráció