Október közepén, még mindig a járvány erőteljes, felfutó ágában, akadnak, akik a W-t emlegetik, a nyári konszolidáció után újra visszaesést – igaz, a tavaszitól jelentősen különbözőt – majd ismét javulást várnak – ismerteti a Magyar Nemzet. A többség azonban a pipára vagy a Nike-jelre esküszik, mondván, az idei második negyedévben a gödör alját elérő GDP (bruttó hazai termék) növekedési adat után lassú felzárkózás következik. Szinte egységesek az intézmények és a piac: mindenki 2022-re várja, hogy a gazdaság visszaáll a vírus megjelenése előtti kerékvágásba.
Mindenki a bruttó hazai termék változását figyeli
A közgazdász szakértők, elemzők a 2020-as esztendő utolsó negyedének elején a gazdasági kilátásokat egyöntetűen a járvány alakulásától, a vírus terjedésétől, illetve a vakcina elérhetőségétől teszik függővé. A pandémia okozta sokk utáni konszolidáció előrejelzését illetően jó néhány makrogazdasági mutató alakulása sokat mondó, a gyors helyzetértékeléskor mégis mindenki a gazdasági növekedést tekinti a legbeszédesebb mérőszámnak.
Az idei évre szóló várakozásokat az elmúlt hetekben gyakorlatilag mindenki lefelé módosította, ám a 2021-es esztendő második negyedévre már többen jelentős – akár bőven két számjegyű – fellendüléssel kalkulálnak.
A Takarékbank minap kiadott, legfrissebb jelentésében például úgy becsüli, hogy az idei alacsony bázis miatt a jövő évi második negyedévben a GDP növekedése elérheti akár a 18 százalékot is.
Igaz, Suppan Gergely vezető elemző azt sem mulasztotta el gyorsan hozzátenni, hogy a járvány esetlegesen súlyosabb második hulláma lassíthatja a kilábalást, így a kockázatok lefelé mutatnak.
Már a harmadik negyedév érdemi bővülést hozhat
Az idei visszaesés mértékét a Takarékbanknál 4,7 százalékra rontották a korábbi 3,2 százalékos várakozásukhoz képest, míg az alacsonyabb bázis miatt a jövő évi növekedést érdemben, 7,2 százalékra javították a korábbi 6,3 százalékról. Mint ismert, a mélypontot jelentő idei második negyedévben 13,6, szezonálisan és munkanaphatással kiigazítva pedig 14,5 százalékkal zuhant a hazai GDP az egy évvel korábbihoz képest. A harmadik negyedévben – amelyről az első növekedési adatok, a statisztikai naptár szerint, november 13-án látnak napvilágot – Suppan Gergelyék már érdemi felfelé mozdulásra számítanak, a GDP visszaesése 4,5–5 százalék közé enyhülhet, majd a kilábalás lassabban folytatódhat, döntően a járvány második hullámának erősségétől függően. Várhatóan az október 23-i hosszú hétvége előtt megjelenik a Raiffeisen Bank frissített előrejelzése is, amelyben némileg rontanak az idei éves gazdasági visszaesés mértékén: a korábbi öt százalékot közelítő szintről 5-6 százalékosra – jelezte kérdésünkre Török Zoltán. Az osztrák tulajdonú hitelintézet vezető elemzője, mint fogalmazott, elképzelhetőnek tartja, hogy 2021 második negyedévében két számjegyű visszapattanás következik be a növekedésben, a 2019-es állapotok azonban csak 2022-re állhatnak vissza, a vírus terjedésének alakulása függvényében.
A második hullám nem okozhat ez elsőhöz hasonló károkat
A Századvég Gazdaságkutató Zrt. szeptemberben kiadott prognózisában úgy kalkulált, hogy a járvány második hulláma nem okoz majd akkora gazdasági károkat, mint az első. Így a magyar gazdaság visszaesése az idén kismértékben öt százalék feletti lehet, amely 2021-ben 4,5 százalékosra korrigálhat. Míg a 2019-es, 4,9 százalékos éves növekedés újbóli elérését a Századvég is csak 2022-re várja. Hangsúlyozva természetesen, hogy a vírushelyzet alakulása továbbra is jelentős kockázatot jelent az előrejelzés szempontjából.
A Pénzügyminisztérium előrejelzése szerint idén öt-hat százalékkal csúszik lejjebb a GDP. Varga Mihály pénzügyminiszter várakozásai szerint is csak 2022 első félévében tud visszatérni a magyar gazdaság a 2019-es bővülési szintre.
A Magyar Nemzeti Bank szeptemberi Inflációs jelentésében 5,1-6,8 százalékos visszaesést kalibrált erre az évre, 4,4-6,8 százalékos növekedést jövőre, amelyet 2022-ben 4,5-5,7 százalékos bővülés követhet. És a jegybank is 2022-ben, pontosabban az ominózus esztendő fordulójára várja, hogy a magyar gazdaság teljesítménye eléri a járvány előtti szintet.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) pár napja adta ki őszi prognózisát, amelyben azt várja, hogy Magyarország gazdasági teljesítménye idén 6,1 százalékkal esik vissza, 2021-ben viszont már 3,9 százalékkal bővülhet.