Szingapúr például azért, mert a Covid–19 világjárvány nyomán rengeteg külföldi vendégmunkás hagyta el a délkelet-ázsiai városállamot, s emiatt az árak is csökkentek – számolt be róla a Magyar Nemzet.
Ezzel szemben a legtöbb kínai város feljebb araszolt a listán, a már egy ideje tartó amerikai–kínai technológiai háború okán a megélhetés is drágább lett – mutat rá az ellentétes ármozgások következményeire a BBC.
„Az elmúlt években az ázsiai városok uralták a listán a vezető helyeket, ám a pandémia kissé felborította az idei lista rangsorát”
– mondta Upasana Dutt, az EIU egyik vezető tisztviselője. Bangkok például húsz hellyel zuhant lejjebb, most már csak a negyvenhatodik legdrágább város. A jelentés összeállításában nagy szerepet játszanak a külföldi rezidensek megélhetési költségei, akiket általában multinacionális cégek foglalkoztatnak, s megállapítják számukra az üzleti kompenzációs csomagokat. Ezért lettek drágábbak a kínai nagyvárosok is: az amerikaiak kezdeményezte technológiai háború megemelte a beszállítói láncok költségeit és ennek nyomán a fogyasztói árakat.
Azért Nyugat-Európának is vannak drága városai. Míg az amerikai kontinensen, Afrikában és Kelet-Európában olcsóbb lett az élet 2019-hez viszonyítva, földrészünk nyugati felében ellentétes folyamatok érvényesültek. Nyugat-Európa a világ tíz legdrágább városából négyet „adott” a listára,
Zürich és Párizs mindjárt az első helyre avanzsált, míg Genfnek és Koppenhágának a hetedik és a kilencedik helyet sikerült megcsípnie.
Mindez az európai valuta viszonylagos erősségét tükrözi abban a mutatóban, amely a New York-i megélhetési költségekkel veti össze a listán szereplő városokat. A legnagyobb mértékben – 27 hellyel – Teherán lépett előre az amerikai szankciók következtében előálló ellátási zavarok és áremelkedések miatt.
Az EIU globális megélhetési indexe 138 árucikk és szolgáltatás árait hasonlította össze szeptemberben százharminc nagyvárosban. Átlagban az árszínvonal kiegyenlített volt, ám a legszükségesebb termékkörök ára rugalmasabban alakult, mint a nem létfontosságú cikkek esetében. Logisztikai problémák is befolyásolták a lista rangsorát, áruhiány miatt (vécépapír, tészta stb.) több kategóriában is drágulást lehetett tapasztalni. A legnagyobb árnövekedést a dohánytermékek és a számítástechnikai eszközök terén tapasztalták a jelentés összeállítói, miközben a ruházati cikkek ára csökkent.
Borítókép: Szingapúr esti látképe