A koronavírus márciusban jelent meg Magyarországon, és a kormány gyors intézkedéseinek valamint a lakosság együttműködésének köszönhetően sikerült elkerülni a járvány berobbanását hazánkban. A kijárási korlátozást március 28-án 0 órakor léptették hatályba, ekkortól kezdve kezdetét vette az otthoni karantén. Akadtak, akik nagyon rosszul viselték a bezártságot, de olyanok is voltak, akik igyekeztek hasznosan eltölteni az időt otthon.
E heti szavazásunk alkalmával arra voltunk kíváncsiak, hogyan változtatott a járvány az életmódunkon.
Olvasóink többsége, 63 százalékuk jelölte meg azt a választ, hogy a négy fal között sajnos felszedett pár kilót.
Ezt támasztja alá az a felmérés is, amelyet háromezer fő bevonásával végzett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a TÉT Platform és a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara. E szerint ugyanis a válaszadók közel fele (48 százalék) vallotta azt, hogy csökkent a fizikai aktivitása, így nem meglepő az az eredmény sem, hogy 24 százalék – minden negyedik ember – hízott, átlagosan három kilogrammot, kilenc százalék pedig négy kilogrammnál is többet.
Akadtak azért olyanok is, akik hasznukra tudták fordítani a karanténban töltött időt.
A voksolók 20 százaléka úgy nyilatkozott, egészségesebben étkezett, mert saját maga készítette el az ételeket.
A már említett karanténkutatásból is hasonló eredmény körvonalazódott: mivel volt idejük sütni-főzni az embereknek, egészségtudatosabban kezdtek el táplálkozni.
Mi több, akadtak olyanok is, akikre igazán jó hatással volt a karantén, igaz, ők vannak a legkevesebben:
A válaszadók 17 százaléka jelölte meg azt az opciót, hogy mivel több idő és erő jutott mozgásra, sportosabb lett az elmúlt időszakban.
Ez a kis szám szintén megegyezik a kutatási eredményekkel, melyek azt mutatják, hogy a bezártság alatt nem igazán találták fel magukat az emberek, holott számos edzésvideót tettek közzé online, teljesen ingyen. Érdekesség, hogy az emberek többsége fő korlátnak a pénzt tartja, második helyen pedig az akaraterő szerepel.
A lényeg viszont, hogy sosem késő elkezdeni. Így arra bíztatjuk olvasóinkat, hogy a karantén alatt felvett jó szokásokat tartsák meg ezután is, a rosszakon pedig igyekezzenek változtatni.
Változtatott életmódján a járványhelyzet?
Több idő és erő jutott mozgásra, sportosabb lettem. 17%
Egészségesebben étkeztem, mert magam készítettem el az ételeket. 20%
A négy fal között sajnos felszedtem pár kilót. 63%
Borítókép: illusztráció