Amióta Magyarországon is megjelent a koronavírus, többször is vásárlási láz tört ki az állampolgárok között, szinte kifosztották a boltokat, és olyan termékeket is vásároltak, amelyekre nincs is szükségük az otthoni karatén időszakában. Éppen ezért a táplálkozástudományi szakemberek elkészítettek egy étkezési kisokost, amely segítséget nyújt abban, hogy egy-két hetes periódusra adott élelmiszerből mekkora mennyiséget érdemes vásárolni.
A vásárlási láz a szociológusok, a közgazdászok mellett a táplálkozástudományi szakembereknek is feltűnt – írja a hirado.hu.
Mit és mennyit érdemes vásárolni?
Papp Andrea táplálkozástudományi szakember, a Napi Táptudás blog vezetője a Kossuth Rádió Napközben című műsorában elmondta, hogy miután szembesültek a pánikvásárlással, úgy gondolták munkatársaival, eljött az ideje, hogy kiadjanak egy tájékoztató anyagot, amellyel segíthetnek. Ebben részletesen leírják, hogy mekkora mennyiséget érdemes beszerezni kéthetes periódusra az adott élelmiszerekből.
❗️Koronavírus étkezési kisokos – infografikán a legfontosabb táplálkozási kérdések A koronavírus-járvány miatti…
Közzétette: Napi Táptudás – 2020. március 18., szerda
Hozzátette, több szakember együttműködésével megalkották az étkezési kisokost, amelyben makrotápanyagok szerint csoportosították az élelmiszereket.
A kisokosból kiderül, hogy egy átlagos testalkatú, átlagos fizikai aktivitást végző felnőttnek két hétre pékáruból körülbelül két kilogrammot érdemes vásárolnia, illetve más szénhidrátforrásból, burgonyából, száraz hüvelyesekből, tésztából és gabonapehelyből is elégséges a két kilogramm beszerzése.
Papp Andrea elmondta, fehérjét tartalmazó termékekből, húsfélékből, felvágottakból és halból az ajánlott mennyiség ugyancsak két kilogramm. Emellett ajánlatos körülbelül hét liter tej, illetve ennek a mennyiségnek megfelelő tejtermék vásárlása is.
Hozzátette, hosszan elálló zöldségből, gyümölcsből akár nagyobb mennyiséget is lehet vásárolni, akár tíz kilogrammot is.
Fontos a tudatosság
Antal Emese dietetikus, szociológus, a TÉT Platform szakmai vezetője szerint járványidőszak esetén is fontos a tudatosság. Felelősségteljesen vásároljunk, csak annyi élelmiszert szerezzünk be, amennyi fedezi saját szükségleteinket – hívta fel a figyelmet.
Azt is elmondta, több platformon is azt hangsúlyozzák, ebben az időszakban kiemelten fontos a friss zöldség, illetve gyümölcs fogyasztása a vitaminpótlás szempontjából.
Azonban, ha éppen nincs lehetőség beszerezni friss zöldséget, nincs ok pánikra, mivel a fagyasztott zöldségek vitamintartalma is magas.
Fontos, hogy a fagyasztott zöldségeket párolva készítsük el, mivel így őrizhető meg leginkább magas vitaminértéke
– tette hozzá.
Antal Emese elmondta, hogy a kisokos elkészítésénél a mindennapi és javasolt élelmiszereket gyűjtötték össze, ezért is maradtak ki a listából az édességek. Hozzátette, azonban ebben az időszakban sem kell nélkülöznünk ezeket a termékeket, csak figyeljünk oda, hogy ne a fő étkezések helyét váltsák fel.
Borítókép: illusztráció