Szinte az egész város szilveszteri lázban égett hétfőn. Sokan már délelőtt felvették a parókákat és vicces fejdíszeket, trombitaszó harsant az utcákon, mások az esti bulihoz szerezték be az utolsó kellékeket.
Az igazi ünneplés persze csak később kezdődött. Több százan látogattak ki a pécsi Széchenyi térre szilveszter éjjelén, hogy ott búcsúztassák el az óévet. Az esti műsorra a bemelegítés már délután öt óra körül elkezdődött. Vagy százan voltak már ekkor is a téren, ahol finom ételek és melengető italok várták a bulizókat. Többen kisgyerekkel jöttek, hogy megnézzék, hogyan is készülnek a szilveszterre a városban. Mások a kollégáikat várták, hogy közösen koccintsanak az új évre, de aztán mindannyian otthon várták meg az éjfélt.
A szilveszteri kellékek között is válogattak még az utolsó órákban, ki a csillogó kalapot, ki a hangos trombitát részesítette előnyben. A kicsik lelkesen fújták a papírhangszert, villogó fejdíszekben szaladgáltak a járókelők között. Késő délután a színpadon az utolsó simításokat végezték, hogy a koncertek során minden rendben legyen.
Ahogy közeledett az óév vége, úgy lettek egyre többen a Széchenyi téren, a színpad előtti területen egy idő után szinte moccanni sem lehetett. A trombiták harsogása helyett a zeneszó és a távoli tűzijátékok durrogása töltötte be a teret. Az első fellépő Deniz volt, a kétszeres Fonogram díjas „kazincbarcelonai” rapper és zenekara este kilenctől szórakoztatta az összegyűlt közönséget. Az óév utolsó órájában pedig a Mystery Gang adott egy fergeteges rock and roll partit.
Az idő is kegyes volt az ünneplőkhöz, bár a szél egész este fújt kicsit, de az évszakhoz képest igazán enyhe időben lehetett ünnepelni. Aki mégis fázott volna a szabadban töltött idő alatt, az tánccal vagy éppen forralt borral melegíthette fel magát. Persze azok sem csalódtak, akik megéheztek az ünneplés alatt, sós és édes falatok között is bőven válogathattak, már amennyiben ki tudták várni a kígyózó sorokat.
A zenészek pár perccel éjfél előtt hagyták el a színpadot, a tömeg pedig folyamatosan nőtt. Egyre többen érkeztek a Széchenyi térre, hogy együtt búcsúzzanak az óévtől. A hangulat egyre csak fokozódott, mikor elkezdődött a visszaszámlálás, a levegő megtelt a téren várakozók izgalmával. Mikor aztán éjfélt ütött az óra, a tömeg egy emberként kiáltott fel az új év örömére. Pezsgők pukkantak, barátok ölelkeztek, szerelmesek köszöntötték csókkal a 2019-es évet.
Az ünneplést látványos tűzijáték koronázta meg az összegyűltek nagy örömére. Ezrek meresztették az égre szemüket a közel negyedórás fényparádé alatt. A tűzijátékot is hangos kiáltással méltatta a tömeg, sokan azonban hazafelé vették az útjukat, mikor vége lett. Pedig a buli tovább folytatódott a főtéren, negyed egytől DJ Sterbinszky és DJ Szeifert, a hazai elektronikus zenei szcéna két legendás és karizmatikus előadója lépett színpadra, hogy megtáncoltassa a legkitartóbb közönséget egészen hajnali háromig.
Kedd délelőtt szinte már nyoma sem volt a szilveszteri bulinak, csak néhányan sétáltak a Széchenyi téren – igaz, lehet, hogy sokan még csak akkor ébredeztek az újévi ünneplés után, hogy megkezdjék az új reményekkel és álmokkal teli 2019-es évet.