Pénteken stílszerűen a Pécsi Estbe érkezik az Esti Kornél zenekar, mely az év utolsó klubkoncertjével tiszteli meg a várost. Egy hosszabb best of műsorral készülnek a hazai nívós gitárzene zászlóvivői, vendégként pedig a Madrapur kap szerepet. Másnap ebben a klubban a VHK & Ørdøg zárja a közös turnéját, velük tart ezen az estén a szegedi Fetish Section. Ahogy azt megszokhattuk, mindkét este a koncertek után megnyílik a parkett a táncoló ifjúság előtt, pénteken az külföldi egyetemistákra fókuszálnak a szervezők, szombaton trap party várja a műfaj szerelmeseit.
A Lauber Dezső Sportcsarnokban a retro fanatikusai tömött sorokban érkezhetnek majd, hiszen Korda György és Balázs Klári vezérletével a nagy Pécsi Retro Fesztivál várja az unalomig ismert zenék szerelmeseit. A teljesség igénye nélkül itt lesz a Groovehouse, Kasza Tibi, a TNT és a Kozmix is.
Már meg sem lepődünk, hogy az Expo Centerben ebben az évben egyre több a nagyrendezvény, így lesz ez most is, ugyanis a Techline Electronic Music Festival harmadik kiadása jön a techno és minimál zenék híveinek. Matt Sassari Franciaországból érkezik, míg Martin Books német földről utazik Pécsre, de ahogy annak lennie kell, a színtér magyar ászai is pörgetik majd a trackeket szombat este.
Aki intimebb hangulatú bólogatásra vágyik, annak javasolt a Szabadkikötő felkeresése, ott ugyanis pénteken este a jól bejáratott jamaikai életérzést átitató bulisorozat, a Reggae Hits the Town várja a rasztákat, ezúttal egy adag afro beattel nyakon öntve. Másnap két pécsi zenekar teszi a dolgát a színpadon, a hamarosan megjelenő mini EP lemezüket is bemutató Pixelplants látja vendégül a The Allreadies-zes srácokat, akik amúgy új lemezükön dolgoznak.
Napjaink legnépszerűbb hazai alternatív zenekara, a Quimby a Zsolnay Negyed E78-as termében egy speciális estével támad, hiszen ezúttal a 20 évvel ezelőtti lemezére, az Ékszerelmére koncentrál. A zenekar ezzel a lemezzel kezdett igazán felfutni, olyan számok kaptak helyet a korongon, mint a Halleluja vagy a Libidó. Komlón a Zrínyi klubban szombaton este a Crazy Little Queen Tribute Band és az ÉDÁSZ AC/DC Tribute Band idézi fel a két legendás együttes dalait.
A Be Massive a születésnapját az Amper Klubban ünnepli szombaton, szülinapi ajándékként pedig meglepi magát és a pécsi közönséget napjaink talán legmenőbb ibizai bulisorozatából is ismert német dj duó, az Innellea szettjével. Ezen a napon a Pécsi Sörházba pedig az Insomnia partija tér vissza.