A Pécsi Estben pénteken este a klasszikus metál zene lesz a fókuszban, hiszen a legendás hazai rocktúlélő, a Moby Dick érkezik, hogy Terápia című lemezét bemutassa. Érdekesség, hogy a Mateo Colon együttes melegít be előttük, akik Lengyelországból érkeznek, hogy felvillantsák az ottani rockszcéna állapotát. Másnap sem maradnak zárva a klub kapui, hiszen a kultikus Elefánt lép fel. A zenekar azzal a céllal érkezik, hogy új lemezét, az EL!-t élőzenei csokorban nyújtsa át a baranyai fiataloknak. A koncert után egy éles stílusváltással Wannabe néven egy kilencvenes, kétezres évek legjobb dalaira koncentráló táncest borzolja a kedélyeket.
A Szabadkikötőben pénteken este I Like Jam Party néven négy lemezlovas celebrálásában dübörögnek a beatek, másnap pedig a blues, a rock és a pop fúziójában utazó The Pontiac pörköl oda, majd utánuk a budapesti grunge rocker Witch Bone Garden koncertezik, a csapat zenéjében az előzetes hírek szerint fellelhetőek még a stoner és punk elemek is.
Szombaton a Kodály Központban egy igazi világsztár teszi tiszteletét Boban Marković személyében. A zenész díjak sokaságát söpörte már be, több százezer eladott lemez fűződik a nevéhez. Boban már vagy két évtizede Szerbia legjobb trombitásának számít, a Songlines zenei magazin szerint a világ legjobbja is. A szerencsés jegytulajdonosok örülhetnek, mert az előzetes érdeklődés kirobbanó volt.
A Szenes klubban a Millenium csapatának meghívásának eleget téve a főváros legforróbb jumpup dallamait hozzák el a dj-k pénteken. A Nappaliban szombaton este Bass Theory Bar címmel Sirmo és Bergi pakolgatja a lemezeket a uk garage, grime, electro, hiphop bűvkörében. A Raktárban már halloweenre hangolnak a térség legnagyobb ilyen jellegű buliját ígérve. A Pécsi Sörházban a klasszikus dance műfaja kerül reflektorfénybe: Avicii, Guetta, Alesso, Kygo is szól majd.
Komlón a Zrínyi klubban szigorú szemöldökráncolás veszi kezdetét szombaton, hiszen főként a black és a death metál kerül előtérbe. Három zenekar is lesújt majd: Blizzard, Nekrológ, The Morning Star is borzolja a kedélyeket.
A ByeAlex tervezett koncertje elmarad az E78-ban. Cikkünk korábbi verziójában még szerepelt.