Szombaton az Expo Centerben az Edda és a Lord lép fel az esti órákban. Talán egyik zenekart sem bemutatni, és az is nyilvánvaló, hogy a rajongók számára kihagyhatatlan buli lesz. Pataky Attila már nagyon várja a koncertet, hiszen egy videóüzenetben leszögezte, hogy Pécs mindig is egy hatalmas rocker hely volt, ráadásul az Edda most „veszett jó formában” érkezik Pécsre.
A Szabadkikötőben a szintetizátoralapú zenék uralják majd a táncparkettet pénteken este, ugyanis Nagy Ákos, Siaga és AALOCX pakolgatja majd a lemezeket. Szombaton az Xy Flies adja elő döbbenetesen szívbemarkoló dalcsokrát a legszebb pécsi lányok legnagyobb örömére. A srácok egy ideje nem adtak hírt magukról, így mindenképp érdemes lecsekkolni, hogy megőrizték-e még legendás szívtipró képességüket, és hogy ezt bele tudják-e még passzírozni a slágergyanús szerzeményeikbe. Érdemes időben érkezni, mert olyan nagyszerű produkciók hallhatóak még, mint a budapesti Kelenføld és a bajai Heavenhike.
Szombaton immár harmadik alkalommal rendezik meg a Pécsi Nyitott Udvarok Napját, amely során néhány ikonikus belső kert kapuja tárul ki a megyeszékhelyen, természetesen minőségi programokat is kínálva. A fesztivál zárókoncertje a képtár udvarában a Kubalibre fellépése lesz, de több helyszínen is lesznek a nap folyamán dj-programok, és kisebb akusztikus koncertek.
A hagyományosabb táncos megmozdulások szerelmeseinek jelentjük, hogy a Trafikban pénteken este a latin zenék kedvelőinek forrhat fel a vére Span és No Dj és nagyszerű zenéiknek a jóvoltából. A Pécsi Estben szombaton este a 80-as, 90-es, 2000-es évek legnagyobb hiphop, gengszter rap és RnB slágerei pörögnek. A Club Fashionben Dj Steel, a klub által Baranya legnagyobb szívtiprójának mondott lemezlovász celebrálja a társkeresős bulit szombaton, míg a Pécsi Sörházban ezen az estén pedig a kilencvenes évekbe repülhetünk vissza egy kellemesnek ható retró bulival.
A Ti-Ti-Tában pénteken este a PoWeR, a Stonecold és az Ender’s Game zúz a metálosok legnagyobb örömére, míg másnap ugyanez a hármas a komlói Zrínyi klubban folytatja a turnét.