Futóteljesítményem folyton javul, egyre nagyobb távokat hódítok meg. A félmaraton után múlt szombaton 32 kilométert sikerült teljesítenem Baja és Érsekcsanád között, ugyanis részt vettem a X. Bajai Baráti Ultrafutó Találkozón. Az eseményre az ország minden részéről érkeztek sportolók, Baranyából is többen ellátogattak a Duna-parti városba. A Szászvári Mocorgók Szabadidő Egyesületet ketten képviselték, ott volt még a hidasi Szitó Ervin, és az ő meghívására én is.
Mindenki teljesen különbözött, de egy dolog összekötött bennünket: a futás szeretete. Két hete még büszke voltam arra, hogy sikerült a félmaraton, amikor viszont azt hallgattam, hogy ott mindenki 100-200 kilométert, vagy még annál is hosszabb távokat futott, egy kicsit átértékeltem a teljesítményem. Történeteik mégis motiváltak, hogy legyőzhető a 32 kilométer.
A találkozót minden évben jótékonykodással kötik össze, idén az érsekcsanádi Bíber János Általános Iskolának gyűjtöttünk. A futás Bajáról indult, tizenhat kilométert tett meg közel ötven fős csapatunk, hogy átadjuk az adományt. Az iskolában vártak már minket, a hűvös időben jól esett a forró tea és a pogácsa, amit jóízűen fogyasztottunk, miközben az intézmény kórusa énekelt.
Miután feltöltöttük energiakészletünket, nekivágtunk a visszaútnak. Többeknek ez nem jelentett kihívást, nekem viszont megfordult a fejemben, hogy megkérek valakit, vigyen vissza Bajára autóval. Végül csak sikerült rábeszélni a futásra, és nem is volt olyan nehéz, mint gondoltam. Persze, sokat segített az, hogy futótársaim mellettem voltak, beszélgettünk, és nem arra kellett koncentrálnom, mennyire fáradt vagyok. A futás után egy közös vacsorával pótoltunk az energiát, előtte Rakonczay Gábor tartott előadást óceán átevezéseiről és déli-sarki expedíciójáról.
Egymással ismerkednek a sportolók
Az első ultrafutó találkozót 2009-ben rendezték meg Baján ugyanígy novemberben. Azért éppen ezt az időpontot választották, mert ilyenkor már nincsenek versenyek, és a sportolók még nem kezdenek el készülni a következő szezonra. Minden évben népszerű az összejövetel, általában 60-80 futó érkezik ilyenkor a Duna-parti városba.
– Miután 2009-ben teljesítettem a Spartathlont, arra gondoltam, jó lenne, ha az ultrafutók nemcsak a versenyek előtt és után találkoznának, hanem kötetlen formában, nyugodt körülmények között is, így született meg a bajai találkozó ötlete – mondta el lapunknak Németh Zoltán szervező.
Az összejövetel célja tehát minden évben az ismerkedés, az élmények megosztása, de ezt mindig összekötötték a jótékonykodással. Eleinte a borotai általános iskolát támogatták, ahol Németh Zoltán tanított, idén pedig az érsekcsanádi intézményt. Mindenki tetszőleges összeget ajánlott fel, így sikerült 140 ezer forintot összegyűjtenünk az intézménynek.