A Pécsi Estben ByeAlex és a Slepp pótolja a két ünnep között betegség miatt elmaradt koncertjét pénteken este. Az egyik nagy tehetségkutató műsorvezetőjét senkinek sem kell bemutatni, számtalan formációval, megannyi sláger fűződik a nevéhez, így nem véletlen a hatalmas érdeklődés a fellépés iránt. Másnap a punkok örvendezhetnek, hiszen három jeles formáció is a húrokba csap. A 193. Cella hazai pályán tartja a búcsúkoncertjét, utánuk a 15 éves, erre a koncertre újra összeálló Ska-Pécs idézi fel a legszebb éveit, majd a 30 éves punklegenda, a Hétköznapi Csalódások zenél. A koncert után a Rock The City csapata a 2010-es évek emlékére az évtized legnagyobb slágereit porolja le, hogy megtáncoltassomn mindenkit.
A Szabadkikötőben szombaton este a Sarnabör tartja lemezbemutató koncertjét. Vendégként az LSProject és VJL(ab) ambienteskedik, amit aztán a Sarnabör alternatív rockja zúz szét. A klubban egyébként pénteken este is lesz buli, hiszen Smile Concept néven egy új partysorozat indul, mely során a house és a tech house világának legfrissebb nemzetközileg is játszott darabjaira táncolhatunk.
Pénteken este a Trafikban a 90-es és a 2000-es évek legjobb dance és house zenét hallhatjuk, a lemezjátszók mögött a legendás pécsi páros, Span és NoDj tekergeti a potmétereket. Nekik amúgy másnap a Pécsi Sörházban is jelenésük lesz, hiszen Latin Carnival címmel a vérpezsdítő déli zenékre lehet majd rázni. Pénteken este a Pepita Clubban várnak mindenkit a masszív ütemek egy igazi nagyágyú tálalásában, ugyanis Andrewboy pakolja a zenéket. Szintén ezen a napon kora esti Siaga dj setre lazulhatunk a Nana Bistro-ban, terítéken a hiphop, a rap, a jazz, az r’n’b és a house lesz.
Szombaton a Raktárban Essemm produkciójába lehet majd belekóstolni. Az Amperben Metha, a Be Massive feje zenél, akinek dj-ként és producerként a nemzetközi színtéren is egyre jobban ismerik a nevét. Vasárnap este a Nappaliban a szokásos MélyPécs keretében Vanis játssza az ellazító szettjét.