Már javában tart a versenyünk, több mint egy hete mutatjuk be a lányokat a hírportálunkon. Emellett még zajlik az előválogatás és a fotózás is, hiszen a jelentkezés még nyitott. A létszám még nem teljes, ugyanis várjuk minél több gyönyörű lány jelentkezését. A beküldött fotók alapján a szakmai zsűri lázasan végzi a munkáját: dönt arról, kiket hív be a tízmillió forintos összdíjazású verseny megyei fordulóját megelőző fotózásra. De vannak olyan lányok is, kik saját képeikkel neveznek a versenyre! Jelentkezz te is!
Íme, a következő három lány, aki saját galériájával indul a versenyen, így egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy 2020 Tündérszépe legyen:
Ő nem más, mint Galambos Kitty:
Lássuk Ternyei Ramónát!
Rablánszky Diána jelentkezése tegnap este érkezett, még friss, ropogós:
Ha úgy érzed, hogy neked is ezek között a lányok között a helyed a Tündérszépek szépségversenyen, most még nem késő jelentkezni.
Ha nincs saját beküldendő tucatnyi profi képed, a fotózáson teljes anyagot készít a versenyzőkről fotósunk, Laufer László, de hangsúlyozzuk: saját portfólióval is lehet nevezni.
Fontos tudni, hogy az idén a megyei fordulóból a szakmai zsűri három, a közönség pedig egy hölgyet juttat tovább, valamint hogy a jelentkezők már figyeljék a mailfiókjukat, hiszen már érkeznek az értesítések arról, hogy bekerültek-e a fotózásra.
A Tündérszépek versenyre Baranya megyében állandó vagy ideiglenes lakcímmel rendelkező, valamint a megye területén született hölgyek, vagy az itt található oktatási intézmények hallgatói jelentkezhetnek, akik a jelentkezés idején már betöltötték a 16. életévüket, de a döntő napjáig nem töltik be a 30. életévüket.
Tízmilliós nyereményekért megy a küzdelem
Tündérszépek 2020: ingyenes profi fotózás várja a jelentkezőket, a nyertesekre modellszerződés, egyéves autóhasználat, egzotikus utazások, H&M vásárlási utalványok, telefonok várnak.
A jelentkezés már elindult, a tunderszepek.hu oldalra kattintva könnyedén nevezhetsz saját fotókkal vagy ha úgy kényelmesebb, profi fotósunk ingyen kattint rólad pár képet. A verseny több fordulóból áll, a döntőbe jutott lányokat táborban készítjük fel a januári fináléra.