A Pécsi Estben az Anna & The Barbies slágercunamija robbantja be a hétvégét pénteken este, az extravagáns énekesnővel támadó zenekar várhatóan ezúttal is a legjobb formáját és a legjobb dalait hozza. Koncert után Dave Martin pörgeti a lemezeket, aki 2009-ben csapódott be az elektronikus zene színterére, amikor egy a Funkerman által meghirdetett remix versenyt 1500 jelentkező közül megnyert. Másnap a punkzene hívei csettinthetnek elégedetten, ugyanis az Alvin és a Mókusok tér vissza a szórakozóhelyre. A kompánia éppen idén lett 25 éves, s ezt a szép jubileumot egy igazán különleges koncerttel szeretnék meghálálni. Koncert után Karányi felel a táncparkettért.
Pénteken a Nappali színpadára áll a Generation Impasse, méghozzá nem is akármilyen okból kifolyólag. Az idén ötéves zenekar egy különleges estével készül, amit nem kevés vendégelőadó fog színesíteni. Továbbá Budapestről érkezik az ország egyik legmenőbb lányzenekara, a HolyChicks is. Másnap ebbe a klubba Pécs ikonikus alterbuli együttese, a KubaLibre tér vissza, hogy jó szokásához híven karácsony előtt bedörrentse a hangládákat. Ezen az estén nem csak egy káprázatos best of műsort ígérnek Püspöki Péterék, hanem negyedik lemezük dalait is megmutatják. Társfellépőjük a Feriantes lesz, akik szintén lemezt mutatnak be, ráadásul nekik ez lesz az első dalcsokruk, de reméljük nem az utolsó.
A Szabadkikötőben a jamaikai zenék rajongói gyülekezhetnek a szokásos foglalkozásuk alkalmával pénteken este, ahová ezúttal Captain Midnite a Dubapest HiFi egyik tulajdonosa és a hazai reggae szcéna egyik kiemelkedő szelektora is érkezik a házigazdák mellé. Másnap a drum and bass színtér is megvillantja magát, hiszen a Drum Theory buli hozza el a karácsonyi tört ütemet a Király utca végébe.
Az Expo Centerbe hatalmas balkán buli érkezik a délvidéki zenét szeretők nagy örömére, Neda Ukraden és Miroslav Ilic emeli az est fényét pénteken este. Szombaton este az Amper klubban is egy különleges buliba nézhetnek be az elektronikus zene fanatikusai. Három hazai nagyágyú, Palotai, Budai és Metha egymást váltja majd a lejátszók mögött, folyamatosan egymásra licitálva. A Club Fashionbe pénteken este a techno rajongókat várják, másnap a Hangover partyn elszabadulnak a gátlások.
A Pécsi Sörházban a mindig lehengerlő producer és slágergyáros Pixa érkezik pénteken, aki a paparazzik kedvence, turnézott már Európa, sőt Ázsia több városában, továbbá forgatott már klipet Snoop Dogggal is. Willcox is pörgeti a pörgetni valót, akit leszerződtetett egy amerikai kiadó.